2019.01.27. 17:00
A jelöléseket a hónap végéig várja az alapítvány
Ki tett a legtöbbet Baja város hírnevéért? Erre a kérdésre adhatnak egy lehetséges választ azok, akik veszik a fáradságot és jelölnek az elismerésre egy arra méltónak ítélt személyt. Erre a hónap végéig van lehetőségük.
Ujvári Sándor
Forrás: Petőfi Népe
Az Erdei László Honvéd Alezredes Alapítványa 2000 óta adományozza a Baja Város Hírnevéért címet és díjat, valamint a vele járó pénzjutalmat a jelölések alapján.
Az alapítványnak nincs köze pártokhoz, kormányokhoz, önkormányzatokhoz. Kuratóriumának többségét az alapító választotta ki személyes szimpátia alapján, közülük hatan ma is tagok, négyen később a testületbe invitáltként vesznek részt a döntéshozatalban. Csak bajai, természetes személy javasolhat, legalább nyolc ajánlónak kell mellette állnia, akik aláírásukkal is vállalják a kezdeményezést. Két évben nem adott ki díjat az alapítvány, egyszer döntetlen jött ki a rangsorolást követően, második körre pedig nincs lehetőség, másik évben pedig a kurátorok egyik jelölt személyét sem érezték a díjra méltónak.
Ujvári Sándor kuratóriumi elnök érdeklődésünkre elmondta: még nem futott be jelölés, de ez nem szokatlan, általában az utolsó napokban érkeznek az ajánlások. Eddig 3 és 9 között változott a figyelmükbe ajánlottak száma.