kalocsa

2018.10.25. 14:00

Az Év Polgárőr Pedagógusa díjat vehette át Mozga László

A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma munkatársa, Mozga László is átvehette az Év Polgárőr Pedagógusa díjat.

Gábor János

Mozga László

A napokban a budapesti Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központban részesítette elismerésben az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége. A kitüntetést Pogácsás Tibor államtitkár és Túrós András polgárőr elnök adta át, országos szinten összesen húsz személynek: a 19 megye, illetve Budapest 1-1 kiemelkedően teljesítő polgárőr-tanárának.

Mozga László

– Talán a vezetőim tudják megmondani, hogy miért pont rám esett a választás. Egy csapatban játszunk mind: itt, a Dózsában a tanárok csapatában, Miskén pedig a helyi polgárőr egyesületben, akiknek köszönöm, hogy támogatják a munkámat – nyilatkozta kitüntetése kapcsán Mozga László.

– Harmadik éve tanítok a Dózsában, rendészeti ismereteket, mint szaktanár, és öt éve vagyok tagja a Miskei Polgárőr Egyesületnek. Úgy tűnik, hogy a munkámmal kiérdemeltem a kitüntetést – mosolygott, kihangsúlyozva, hogy különösebb „hőstettet” nem tud említeni, ami okot adna arra, hogy őt terjesztették fel erre a díjra.

Mozga László felhívta rá a figyelmet: polgárőrnek lenni továbbra is önkéntes feladat, így teljes munka mellett, mint ami a Dózsához köti, már komoly kihívás beosztani a maradék szabadidőt. Mivel miskei lakos, ott szolgál, közben pedig jó kapcsolatokat épített ki a kalocsai kollégáival: velük együttműködve könnyebb a diákok szakmai felkészítése, fűzte hozzá. Tervei között szerepel az ifjúsági polgárőrtagozat létrehozása is, ennek kidolgozása folyamatban van, árulta el.

Pogácsás Tibor és Túrós András adta át a rangos elismerést

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában