Szank

2018.07.30. 20:00

Nem maradtak a levegőben a BMX-ek lovasai

A tikkasztó melegben érkező futó záporok sem fogtak ki a szanki VI. BMX Roller Jam Session verseny szervezőin és résztvevőin szombaton, a helyi sportpályán.

Pozsgai Ákos

Amatőr és profi kategóriában is rendeztek versenyt

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Pozsgai Ákos

Először 2013-ban szervezték meg a versenyt, akkor még csak 14 éves ambiciózus diákok, akik azóta is rendszeres látogatói a 2011-ben átadott modern sportpályának. A szervezők azóta már hatodszor szervezték meg a versenyt, amelyen az elmúlt öt évben egyre több nevező volt, és a nem mindennapi látványosságra vágyó vendégek száma is folyamatosan növekedett.

– Tavaly már félszáznál is többen indultak a szanki versenyen és idén tovább emelkedett a versenyzők száma. Az ország legtávolabbi pontjáról is érkeznek fiatalok, de még a határon túlról is. Hiszünk abban, hogy minden évben egy kulturált közösségi keretek közt zajló szórakozási alkalmat sikerül teremtenünk a fiataloknak – mondta el érdeklődésünkre Tóth Deme Anett, a szervezőbizottság tagja.

A versenyen a selejtezőkörök 1 percesek voltak, mely során a versenyzők hármas csapatokban indultak. A kört egyszer ismételték meg. A ridereket a zsűri 100-as skála alapján pontozta. Az értékelés során figyelték a trükkök nehézségét, a kockázati tényezőt, a változatosságot, a kreativitást, az egyediséget, a stílust, a pontosságot, a mozgáskoordinációt, a levegőben töltött időt, a pálya és az elemek kihasználtságát, a lendületet és a sebességet egyaránt.

A döntőbe kategóriánként a legjobb 10 rider jutott be. A döntőben a versenyzők már egyesével indultak, mindenkinek 1 perce volt arra, hogy teljesítsen. A kört itt is egyszer lehetett ismételni, illetve az 1 perc végén egy utolsó trükkre is volt lehetőség, melyet háromszor ismételhetett a versenyző.

Amatőr és profi kategóriában is rendeztek versenyt
Fotó: Pozsgai Ákos / Petőfi Népe

Kategóriánként három helyezettet díjaztak

Roller

I. Szenteczki Dániel, Szeged

II. Sólya Rudolf, Kiskunmajsa

III. Pádár Gergely, Maglód

Amatőr BMX

I. Náhlik Péter, Kiskunlacháza

II. Ballay Bendegúz, Biatorbágy

III. Fodor Ádám, Kerepes

Profi BMX

I. Duránszkai Dániel, Hódmezővásárhely

II. Ficsór Kornél, Kiskunfélegyháza

III. Józsa Milán, Budapest

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában