kecskemét

2018.02.21. 14:01

Javában készülnek a fiatalok az Ifjúsági Bálra

Immár harmadik alkalommal rendezik meg pénteken az Ifjúsági Bált Kecskeméten, melyre lázasan készülődnek a szervezők az Új Nemzedék Központban.

Horváth Péter

Az utolsó simításokat végzik a pénteki III. Ifjúsági Bál programjainak 3 hónapja tartó előkészületeiben. Az Új Nemzedék Központban ott jártunkkor éppen a bál nyitótáncát, a bécsi keringőt próbálták az fiatalok még civilben, de már magukon érezték az elegáns báli ruhát. A koreográfia az elmúlt hónapokban szinte tagjaikba égett, épp csak az apró részleteket finomították.

A rendezvényre 16-tól 30 éves korig várják a fiatalokat – őket svédasztalos vacsora fogadja. Ezt követően kecskeméti fiatalokból álló zenekarok mutatkoznak be, majd a BatlsOn, a New Level Empire és a dj-k veszik át a hangulatfelelős szerepét. Éjfélkor megválasztják a bálkirályt és a bálkirálynőt és értékes ajándékokat sorsolnak ki a tombolán.

A eseményt a Kecskeméti Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzat és a Főnix Dance Sport Egyesület szervezi. Krasnyánszki Anna, az esemény egyik szervezője elmondta, hogy a két korábbi bál sikerét telt ház jelezte. Ennek alapján nagy várakozással néznek a harmadik felvonás elé.

A koreográfia már tökéletes, csupán a báli ruha hiányzik

Ezek is érdekelhetik