szabadszállás

2018.01.07. 07:06

Vadgesztenyefa segíti az emlékezést

Emlékfát ültettek Tóth Sándor, a kiváló szabadszállási helytörténeti kutató tiszteletére. A vadgesztenye a József Attila Közösségi Ház parkjába került.

Gulyás Sándor

A fa mellett álló márványtábla Müller Zoltán kőfaragó felajánlása

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gulyás Sándor

– Tóth Sándor elhivatott, nagy munkabírású ember volt. Életének nagy részét Szabadszállás múltja felkutatásának szentelte, kiemelt figyelmet fordítva Petőfi Sándorra és családjára. Mindvégig kitartott amellett, hogy nemzetünk nagy költője városunkban látta meg a napvilágot. Meggyőződését hiteles dokumentumokkal támasztotta alá – mondta el érdeklődésünkre Bányai János, a Települési

Értéktár Bizottság elnöke.

Tóth Sándor nagyon szerette a virágokat, a cserjéket, a bokrokat, a különleges fákat. A kiváló kutató és közéleti ember kertjében keresett felüdülést szabadidejében. Az általa szervezett kirándulások alkalmával is mindig begyűjtött valami különlegességet. A most elültetett facsemete őse is így került hozzá, amit később barátjának, Kovács Gyulának ajándékozott. A vadgesztenye sarja a Települési Értéktár Bizottság és az egykori barát kezdeményezésére került a közösségi ház előtti parkba. A fa elültetését Petőfi Sándor születésnapjához kötötték, így emlékezve meg Tóth Sándor munkásságáról.

A fa mellett álló márványtábla Müller Zoltán kőfaragó felajánlása Fotó: Gulyás Sándor

Tóth Sándor Szabadszállás legjelentősebb helytörténeti kutatója volt. A város díszpolgára a munkásságának eredményeit több mint tíz kötetben összegezte, nevéhez fűződik a helytörténeti gyűjtemény létrehozása is. Állítása szerint Petőfi Sándor Szabadszálláson látta meg a napvilágot. Az általa feltárt hiteles dokumentumok több kutató számára szolgáltak kiinduló­pontként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában