Bűnügy

2024.06.17. 09:17

Saját otthonában verték meg az idős férfit a kecskeméti rablók

A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt két férfival szemben, akik otthonában törtek rá az idős, egyedül élő férfira. Egyikük lefogta, társa pedig a pénzét követelve több alkalommal megütötte.

Baon.hu

A vádirat szerint a két fiatal férfi 2023. november 29-én este maszkot és kesztyűt húztak, majd átmásztak a Kecskemét környéki településen élő idős férfi ingatlanjának kerítésén és a házba becsengettek. Amikor az idős férfi kinyitotta a bejárati ajtót, a fiatalabb rabló azonnal lefogta őt és betolta a lakásba, míg társa pénzt követelt tőle, majd több alkalommal megütötte. A bántalmazás közben az idősebb rabló észrevette a férfi konyhaasztalon lévő autós táskáját, amelyből 52 ezer forintot vett magához, majd társával együtt elmenekültek a házból.

rablás, bűnügy, letartóztatás
Forrás: shuttestock.com / illusztráció

A kecskeméti rendőrök a két elkövetőt másnap azonosították, elfogták és őrizetbe vették. Az idősebb rablónak még egy lopásért is felelnie kell, ugyanis pár héttel a rablás előtt betört egy házba és onnan 8 mázsa, 52 ezer forint értékű akácfát vitt el. Őt rablás miatt már korábban is elítélték, így jelen ügyben már különös visszaesőként áll majd bíróság elé.

Az ügyészség a jelenleg szabadságvesztés büntetését töltő idősebb vádlottat rablás és kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, míg a jelenleg letartóztatásban lévő társát rablás bűntettével vádolja és velük szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában