Katasztrófavédelem

2024.04.10. 15:27

Bács-Kiskun: három hónap alatt 111 lakástűz, 8 sérült

Bács-Kiskunban 2024 első negyedévében összesen 111 alkalommal riasztották égő lakóépülethez a tűzoltókat. Ezekben a tüzekben nyolcan megsérültek. Az év első három hónapjában keletkezett lakástüzek eloltásához több mint 60 órára és 200 tűzoltójárműre volt szüksége a tűzoltóegységeknek. Összesen 1395 négyzetméternyi épített terület égett le, 11 otthon vált tűz miatt lakhatatlanná, emiatt 25 embernek kellett átmenetileg elköltöznie – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Tapodi Kálmán

Mint azt a negyedéves összesítőben írták: a 111 tűzzel érintett épület közül csupán egyben volt füstérzékelő, holott ezek az eszközök a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek, és még van idő cselekedni. A legtöbb tűz a konyhából indult, ez az összes eset 17 százaléka. A tüzesetek 15 százalékában a hálószobában, 11 százalékában a kéményben, 9 százalékában pedig tárolóban csaptak fel a lángok. A tűz legtöbbször elektromos problémára, a fűtés hibáira, nyílt láng használatára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza. 

tűzeset, tűz, kék hír
Tűz ütött ki egy nagy méretű családi ház melléképületében Kiskunmajsán, a Kuksós utcában
Fotó: Pozsgai Ákos

A legnagyobb tűz március 26-án Kiskunmajsán, a Kuksós utcában volt, ahol egy nagy méretű családi ház melléképületében keletkezett tűz. A lángok átterjedtek a családi házra és a garázsra is. A kiskunmajsai, a kiskunhalasi, a kiskunfélegyházi és a ruzsai hivatásos, valamint a kiskunmajsai önkéntes tűzoltók nyolc vízsugárral fékezték meg a lángokat. A tűzoltók egy embert kivittek a házból, majd átadták a mentőknek. A tetőtér-beépítéses lakóház tetőszerkezete, a nappali, a lépcsőház és a garázs teljesen kiégett. A garázsból egy személyautót kimentettek a tűzoltók. Az eset kapcsán tűzvizsgálati hatósági eljárás indult. 

A lakástüzek megelőzése érdekében tanácsos a konyhába, hálószobába és a nappaliba füstérzékelőt szerelni a mennyezetre. Olyan füstérzékelők is beszerezhetőek, amelyek füst esetén nemcsak hangosan sípolnak, hanem jelzést is küldenek az okostelefonra. Ez praktikus megoldás lehet idős, egyedül élő hozzátartozóink védelmére. 

Az első negyedévben szén-monoxid miatt 26 alkalommal riasztották a tűzoltókat, három ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést. Akkor keletkezik szén-monoxid, ha zárt térben nyílt láng ég, és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Az ilyen helyiségekben állandó és automatikus szellőzésre van szükség, az ablakokba légbevezetőt kell szerelni, nem elegendő időnként szellőztetni. 

Az országban harmincegyen haltak meg idén lakástüzekben

Magyarországon az idei év első negyedévében összesen 1939 alkalommal riasztották égő lakóépülethez a tűzoltókat. Ezekben a tüzekben 31 ember vesztette az életét, 145-en pedig megsérültek. Az év első három hónapjában keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 1414 órára és 3672 tűzoltójárműre volt szüksége a tűzoltóegységeknek. Összesen 20 ezer 844 négyzetméternyi épített terület égett le, 214 otthon vált tűz miatt lakhatatlanná, emiatt 641 embernek kellett átmenetileg elköltöznie. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság negyedéves jelentésében azt írták, hogy szén-monoxid miatt 391 alkalommal riasztották a tűzoltókat. Hatvanhárom ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, hat ember pedig meghalt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában