Vádemelés

2024.02.06. 10:16

Külterületi buszmegállóban szemelte ki idős áldozatát a rabló

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített rablás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy külterületi buszmegállóban akarta kirabolni idős, nehezen mozgó áldozatát. Amikor a férfit megzavarták, követte a helyszínről kerékpárját tolva távozó sértettet, és rátámadva elvette a táskáit.

Baon.hu

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a kiskunhalasi férfi a korábban kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés próbaidejének közelgő lejárta előtt, 2023. július 15-én, este, Kiskunhalas külterületén odalépett a buszmegállóban megpihenő nyugdíjas férfihoz. Az elkövető hangosan fenyegetőzve a kerékpárját követelte tőle, miközben ököllel gyomorba vágta. Egy közelben tartózkodó szemtanú a támadást észlelve rászólt a vádlottra, aki emiatt egy időre magára hagyta a sértettet. A szemmel láthatóan megromlott egészségi állapotú, idős sértett ekkor a további erőszak elkerülése érdekében a kerékpárjára támaszkodva elhagyta a helyszínt – írja az ügyészség.

A vádlott azonban utánament és rövidesen utolérve, többször ököllel gyomron és arcon ütötte áldozatát, aki a bántalmazástól a földre esett. A rabló ekkor a kezeinél fogva tovább rángatta, majd a kerékpár hátsó kosarából egy bevásárlótáskát magához véve távozott a helyszínről. Mintegy 10 perc elteltével a vádlott visszament a még erőszak hatása alatt lévő, a földről felállni nem képes férfihoz és az előzőleg otthagyott, másik táskáját is magával vitte. Ebben kerékpár pumpa és két flakon szóda volt.

A sértettnek a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A kiskunhalasi rendőrök egy óra leforgása alatt azonosították és elfogták a rablót.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában