2023.12.21. 09:32
Az egyik autó vétlen vezetője, egy ötven év körüli nő halt meg a sükösdi balesetben – galériával, frissítve
Három személyautó ütközött az 51-es úton, Sükösd közelében, csütörtök délelőtt. A balesetben egy nő a helyszínen életét vesztette. Egy embert életveszélyes, egy másikat súlyos sérüléssel szállították mentőhelikopterekkel kórházba, a balesetnek volt még egy könnyebb sérültje is.
Fotó: Pozsgai Ákos
Frissítve (15:34)
A tragikus kimenetelű közlekedési baleset Sükösd közelében, a 146-os kilométerszelvényben, egy kanyarban történt, ahol helyszíni információink szerint egy Dusnok felül érkező személyautó előbb az útpadkára hajtott, majd a szemközti sávba sodródott és a szemből érkező autóval frontálisan ütközött, majd a mögötte érkező személyautó is beléjük csapódott. A helyszínre két mentőhelikoptert, négy mentőautót és három tűzoltóautót riasztottak, a rendőrség a mentés miatt teljes szélességében lezárta az utat.
Az ütközés erejétől az egyik vétlen autós járművéből a motor is kirepült, majd autójával az út széli szántóra sodródott. A gépkocsit vezető ötven év körüli nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Dusnok felől érkező autó vezetője, aki feltehetően a baleset okozója volt, életveszélyes sérüléseket szenvedett, és súlyosan megsérült a harmadikként beléjük csapódó autó vezetője is. Úgy tudjuk, hogy egyiküket a kecskeméti, másikukat a pécsi kórházba szállították mentőhelikopterrel. A balesetnek volt egy könnyebb sérültje is, őt mentőautóval vitték kórházba.
A baleset helyszínén hatalmas területen szóródtak szét az összetört járművek alkatrészei, a helyszínelés és a műszaki mentés miatt több órára teljes szélességében lezárta a rendőrség az 51-es főút érintett szakaszát, a környező mellékutakra terelték a forgalmat. A baleset pontos körülményeit a Bajai Rendőrkapitányság vizsgálja.
Frissítés (10:50)
Helyszíni információnk szerint a balesetben egy ember életét vesztette.
Halálos baleset Sükösdnél
Fotók: Pozsgai ÁkosKorábban írtuk:
Összeütközött három személyautó az 51-es főút 146-os kilométerénél, a Bács-Kiskun vármegyei Sükösd közelében csütörtök délelőtt. Két járműbe összesen három ember szorult be, őket a bajai hivatásos tűzoltók szabadították ki és adták át a mentőknek. A tűzoltók áramtalanították a járműveket, amelyek közül kettő az úttesten állt meg, egy pedig az út menti szántásban. A helyszínre mentőhelikopter érkezett. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták – írja a katasztrófavédelem.