2023.11.17. 15:32
Egy ember meghalt, amikor három autó ütközött Lajosmizse határában, az 5-ös főúton – galériával
Információnk szerint Kecskemét felől haladt az egyik Suzuki, amikor érintőlegesen ütközött a szemből érkező másik Suzukival, majd a vizes, nyomvályús úton megcsúszott és frontálisan ütközött a szemből érkező Daciaval.
Egy ember meghalt a balesetben
Fotó: Donka Ferenc
A nagy erejű ütközéstől mindkét jármű az út szélére sodródott. A kiérkező tűzoltók mindkét autó vezetőjét feszítővágó segítségével szabadították ki a teljesen összeroncsolódott autókból. Információnk szerint a Suzukit vezető 69 éves férfit hosszasan próbálták újraéleszteni, de olyan komoly sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, míg a Dacia-t vezető férfi súlyosan megsérült. A helyszínre két mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak, de végül a súlyos állapotú sérültet mentőautó szállította kórházba. Az érintőlegesen ütközött Suzukiban senkinek nem esett baja. A tűzoltók áramtalanították a ronccsá tört kocsikat, a helyszínelés és a mentés idejére teljesen lezárták az 5-ös főút érintett útszakaszát. A baleset pontos körülményeit a rendőrség még vizsgálja.
Halálos baleset Lajosmizsénél
Fotók: Donka Ferenc