Nem jogerős ítélet

2023.11.07. 15:25

Anyja volt az első a fülöpjakabi fiú halállistáján: baltával verte agyon – galériával

Vezetőszáron, lábbilincsben, öt börtönőr kíséretében érkezett a Kecskeméti Törvényszéken tartott keddi tárgyalására J. Levente, az a fiatalkorú vádlott, aki tavaly decemberben egy baltával kétszer lesújtva verte agyon 48 éves anyját, R. Szilviát Fülöpjakabon. A fiatal rezzenéstelen arccal, szenvtelenül vonult be a tárgyalóterembe, de időnként feltűnően remegett. A fiú az ítéletére várt. A bíróság 11 év börtönbüntetésre ítélte a fiatalt, de az ítélet nem jogerős.

Horváth Péter

Czakkerné dr. Pásztor Anita bíró 11 év fiatalkorúak börtönében letöltendő börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a fülöpjakabi fiatalt

Fotó: Bús Csaba

Mint arról beszámoltunk, tavaly december 12-én ölte meg édesanyját az akkor 14 éves fiú, aki azt állította, hogy az ölés a küldetése, és fejében halállistát is vezetett, melynek élén anyja állt. A Borsod megyei család nem sokkal korábban érkezett Fülöpjakabra munkavégzés céljából. Az ügyben szeptemberben tartották az előző tárgyalást, ahol a vádlott elismerte a gyilkosság tényét, de akkor a bíróság nem hozott ítéletet. 

A vádlott ugyanis a különös kegyetlenség minősítést vitatta, ezért kiegészítő szakértői véleményt rendelt el a bíróság, annak megállapítására, hogy az anya arcán keletkezett sérülések a fiú ökölcsapásaitól, vagy pedig az eséstől származnak. Előbbi esetében különös kegyetlenségről lenne szó, ami minősített esetként befolyásolná a büntetési tétel nagyságát. A szakértői vélemény szerint a sértett arcán lévő sérülések indirekt erőbehatástól is keletkezhettek, vagyis attól, hogy a padlóra, vagy egy tereptárgyra zuhant.

Egy sarokban megbújva várt édesanyjára

A csaknem egy órás perbeszédben Négyessyné Bodó Marianna ügyész részletesen ismertette a vádiratot. Eszerint az adott napon a fiú anyjával reggel közösen indult el otthonukból kerékpárral a falu központjába, ahol elváltak. Az asszony bevásárolni ment, a fiú pedig úgy döntött, hogy nem megy iskolába, és miután megbizonyosodott arról, hogy anyja vásárol, visszament otthonukba. Ott kerékpárját nem a szokásos helyen, a ház utcafronti oldalán támasztotta le, hanem hátul, a bejárati ajtó kulcsát pedig a villanyóra dobozában helyezte el, mintha nem lenne otthon. Mivel tisztában volt anyja rutinjával, tudta, mikor érkezik haza a bevásárlásból, és egy 90 centi hosszúságú baltával kezében elrejtőzött a sarokban. 

A vád szerint amikor belépett a nő, négyszer ököllel arcán megütötte (ezt vitatta a védelem), majd hátulról baltával kétszer fejére sújtott, amitől a nő a helyszínen meghalt. Ezután, hogy leplezze a gyilkosságot, a nő holttestét az ágyba fektette, takaróval letakarta, mintha aludna, majd a helyiségből feltakarította a vért. A felmosóvizet többször kiöntötte, a gyilkosság idején viselt kesztyűt a kályha tűzterébe dobta, és még légfrissítővel is befújta a helyiséget azért, hogy elnyomja a vérszagot. Ezután a fiú magához vette anyja értékeit, pénzét, bankkártyáját, mobiltelefonját, majd távozott a lakásból, és elutazott apjához Sajókazára.

Öt börtönőr kísérte be a fülöpjakabi fiút a Kecskeméti Törvényszéken tartott tárgyalásra
Fotó: Bús Csaba

Az ügyész ismertette, hogy a vádlott kétszer tett vallomást, melyben elismerte tettét, de tagadta az előre kitervelt voltát, és hangokról beszélt, melyek a fejében szóltak, és a fiú vallomásában azt állította, hogy egyszer csak bekattant, azért ölte meg anyját, így bárki lép be akkor a házba, azt megöli.

Úgy hitte, gyilkosságokkal üdvözülhet

A fiú novemberben érkezett Fülöpjakabra anyjához, aki előtte egy közös ismerősüknél hagyta a fiút, aki vállalta gondozását. Már a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kazincbarcikán is volt pszichológusnál a vádlott, ahol sátánista nézeteiről vallott, és azt mondta, hogy 30 éves koráig 100 embert öl meg, úgy üdvözülhet. A pszichológus szerint  megdöbbentő és ijesztő volt a viselkedése, mert szenvtelenül, kizökkenthetetlenül adta elő mondanivalóját. Sátánista rajzokról is beszámolt a szakember, és előkerült a fejében lévő halállista témája is, melynek első helyén anyja szerepelt, a második helyén pedig az az ismerősük, akire az anya rábízta a fiút. Korábban féltestvérénél is lakott, de nem megfelelő magaviselete miatt el kellett költöznie, mire a vádlott feldúlta a lakást. Féltestvére is beszámolt a halállistáról. 

Nem állapítottak meg elmebetegséget a fiúnál

A vádlott Fülöpjakabon a hetedik osztályt kezdte meg. Egy iskolai verekedést követően többször találkozott az iskola szociálpedagógusával, aki a fiú rajzait is csatolta. Ezek rendszeres témája az ölés, a sátán, a gonosz, a vér, részben szöveges, részben grafikus megjelenítésben. Itt is előkerült a halállista kérdése, amin már szerepeltek az őt bántó iskolatársak is. Elhangzott az is, hogy az apjának 10 évig nem volt kapcsolata a fiúval, és a vádlott elítélte anyját azért, mert elköltözött Ormosbányáról. Elhanyagoltnak érezte magát, és úgy érezte, hogy anyja nem kíván vele foglalkozni.

Az ügyész szerint a kiterveltséget támasztja alá, hogy a vádlott ismerte anyja programját, tudta mikor tér haza, és a kerékpár, illetve a kulcs elrejtése, valamint a gyilkosság jeleinek módszeres eltakarítása is eltervezésre utal. Mint az ügyész fogalmazott, korát meghazudtoló hidegvérrel hajtotta végre az utólagos cselekményt.

Az elmeorvosi szakértői vizsgálat nem állapított meg elmebetegséget a vádlottnál, és kiemeli, hogy sértettség, hatalomérzés és kíváncsiság egyaránt szerepet játszhatott cselekményében. A gyilkolás folyamatosan foglalkoztatta, és többszörösen átgondolt, célirányos volt cselekvése.  

Mindezek fényében az ügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, és kifosztás miatt a maximálisan kiszabható, fiatalkorúak börtönében letöltött szabadságvesztést indítványozott, ami 15 év.

Érzelmi elhanyagolásban élt

A vádlott ügyvédje védőbeszédében vitatta az ököllel bántalmazást és a kifosztást. Érvelése szerint a sértett kezén nem keletkeztek önvédelemre utaló sérülések, emellett nem életszerű, hogy a fiú a 90 centis baltával kezében ököllel is ütötte volna anyját. A hátra eldugott bicikli, és a szokott helyére, a villanyórához helyezett ajtókulcs pedig csak arra szolgált, hogy elfedje azt, hogy a fiatal lógott az iskolából. Kiemelte, hogy a vádlott egész élete ellenkezője az ideálisnak, de még csak az elfogadhatónak is: folyamatosan költözött, apjától 10 évig külön élt, anyja többször váltotta partnereit, és hátrahagyta. Érzelmi elhanyagolásban élt, nem törődött vele senki.  A gyermekkori traumák miatt antiszociális irányba torzult lelki érési zavar jellemzi és pszichiátriai kezelésre szorul. Ennek ellenére sem jutott el Miskolcra a pszichiátriára, ami az ellátórendszer komoly hiányossága, és társadalom komoly felelőssége. Erre a problémára pedig nem a bíróságnak kellene választ találni, ha ezt a pszichiátriai ellátórendszer megtette volna.

Szemtanúja volt féltestvére öngyilkosságának

Ezután a fiú apja is felszólalt. Elmondta, hogy az asszonynak volt egy 21 éves fia, aki elvágta saját nyakát, amit a fiú végignézett. Ezt nagyon nehéz feldolgozni, és ez hatalmas traumát okozott neki. Ez, és a hányatott gyermekkora is hozzájárult ahhoz, hogy öléssel kapcsolatos gondolatok foglalkoztatták. Arról is beszélt, hogy az anya a munka miatt egyik helyről a másikra költözött, és mindig aktuális partnerénél hagyta a fiát.

Az utolsó szó jogán a fiú tagadta azt, hogy ököllel bántalmazta volna édesanyját. − Egy szóval sem mondtam, hogy még élt, amikor betettem az ágyba.  Az első és a második ütés közt nem telt el jó 3-4 másodperc, és bevallottam, hogy azonnal meghalt. Nem áll meg, hogy fejszével a kezemben ütöm meg ököllel. A fejsze súlyára és hosszúságára tekintettel egy felnőtt ember is nehezen mozog. Az ütés sem áll meg. Egyikünk öklén sem volt semmilyen sérülés − mondta J. Levente.

Nem jogerős az ítélet

Czakkerné dr. Pásztor Anita bíró 11 év fiatalkorúak börtönében letöltendő börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat. A börtönből leghamarabb akkor szabadulhat, ha letöltötte a kiszabott büntetés kétharmadát. Indoklásában kifejtette, hogy figyelembe vette a kiegészítő szakértői véleményt, hogy az arcon lévő sérülések esés következtében is keletkezhettek. Továbbá elmondta: a vádlott cselekménye tervszerű volt, de nem történt időben elhúzódó bántalmazás, ezért az elkövető embertelenségére nem lehet következtetni. Szándéka nem a sértett szenvedéssel járó megölése volt, hanem az élet kioltása. Ezeket figyelembe véve nem áll meg a különös kegyetlenség minősített esete.

Enyhítő körülmény volt a vádlott beismerő vallomása és hányatott gyermekkora. Az ügyész súlyosításért, a fiú és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság fenntartotta a vádlott letartóztatását. Az ügyet másodfokon a Szegedi Ítélőtábla tárgyalja majd.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában