2023.04.28. 09:10
Lezárt akta: Lopott biciklivel ment fosztogatni a kecskeméti férfi
A 23 éves kecskeméti férfinek több lopás, kifosztás és eltiltottan vezetés van a rovásán.
Forrás: shutterstock.com / illusztráció
Mint arról korábban már mi is beszámoltunk, őrizetbe vettek egy 23 éves férfit a kecskeméti járőrök 2023. december 12-én, akivel szemben korábban elfogatóparancsot adta ki. A helybélit azért keresték a rendőrök, mert úgy sejtették, hogy ő a felelős egy kifosztásért. Pár nappal korábban ugyanis egy 78 éves asszony arról értesítette a hatóságot, hogy kerékpározás közben ellopták a kosarából a táskáját. Az elkövető szintén biciklivel közlekedett, majd amikor az idős nő mellé ért, lecsapott az értékeire. Az idős asszony rémületében még el is esett a kerékpárjával – írja a police.hu.
A nyomozók arra is rájöttek, hogy a tolvaj a bűncselekményt egy lopott biciklivel követte el. A kamerafelvételek segítségével vissza tudták nézni az elkövető útvonalát és hamar sikerült beazonosítani. A fiatal férfi lakásán végzett házkutatásnál megtalálták az ellopott kerékpárt, amit lefoglaltak és visszaadtak a tulajdonosának.
A nyomozás során arra is fény derült, hogy a helybéli korábban ellopott egy telefont. A készüléket kölcsönkérte egy járókelőtől, majd amikor az jóhiszeműen átadta neki, meglépett vele. Máskor pedig úgy közlekedett egy autóval, hogy el volt tiltva a járművezetéstől. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekményekért.
A nyomozást a napokban befejezték a rendőrök és megküldték az iratokat az illetékes ügyészségnek.