Vádemelés

2023.03.08. 08:34

Többször bántalmazta és halálosan is megfenyegette volt élettársát egy kunfehértói férfi

Kapcsolati erőszak, magánlaksértés, zaklatás és rongálás miatt vádat emelt egy kunfehértói férfival szemben a Kiskunhalasi Járási Ügyészség. A férfi a szakítást követően rendszeresen zaklatta és bántalmazta volt párját, végül egy éjjel bemászott és elrejtőzött a házában, majd a gyanútlanul hazatérő nőre lesből rátámadt és fojtogatni kezdte.

baon.hu

Fotó: shutterstock.com/illusztráció

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleménye szerint egy kunfehértói férfi 2021 tavaszán ismerkedett meg egy nővel, akihez fél év elteltével odaköltözött. A férfi az együttélésük alatt durván, erőszakosan viselkedett a nővel, amely 2022 tavaszára odáig fajult, hogy több esetben bántalmazta is: felpofozta, gyomorszájon vágta, amitől a nőnek zúzódásos sérülései lettek. Mivel a nő többször a szüleihez menekült a férfi agresszív viselkedése miatt, végül a nő apjának felszólítására a férfi elköltözött az házból.

A szakítás után a férfi továbbra is hívogatta volt párját, üzengetett neki, azonban egy általa kezdeményezett személyes találkozás során ismét összeszólalkoztak. 

A vitát követően a férfi még aznap éjjel megjelent a nő házánál és dühében betörte az utcán parkoló gépkocsijának szélvédőjét, majd a kerítésen bemászva bement a házba is, ahol trágár szidalmak közepette rátámadt a nőre. 

A férfi a történtek miatt megbánást tanúsított, békülni akart, azonban egy pár héttel későbbi, bántalmazással végződött közös nyaralás után a nő határozottan visszautasította a közeledését.

A közleményből kiderül még, hogy 2022. október 22-én az éjszakai órákban a férfi a nő házához ment és mivel észlelte, hogy nincs otthon, a kerítésen át beugrott az udvarba, majd a fürdőszoba szúnyoghálóját letépve bemászott a házba. 

Amikor a nő hazaért, a férfi rátámadt és fojtogatni kezdte. 

Számon kérte rajta, hol és kivel volt, közben a fejét ütlegelte, aminek következtében felrepedt a nő szája és az arcán, valamint a nyakán hámsérüléseket szenvedett. A nő hiába próbált kimenekülni a házból, a férfi erőszakkal bent tartotta. Végül csak másnap délelőtt távozott a lakásból, előtte azonban még megöléssel fenyegette volt párját, ha feljelentést tesz ellene.

Az ügyészség a férfit személyi szabadság megsértésével elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével, éjjel, erőszakkal elkövetett magánlaksértés bűntettével, zaklatással, valamint rongálás vétségével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság hoz ítéletet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában