2022.12.28. 13:49
Halálos baleset: egy kisteherautó és egy személyautó ütközött össze Kecskemét és Lajosmizse között
A személykocsi vezetője életét vesztette, amikor kisteherautóval ütközött Kecskemét mellett szerda délután.
Összeütközött egy kisteherautó és egy személygépkocsi
Fotó: Donka Ferenc
Frissítve (16:15):
Helyszíni információnk szerint Budapest felől haladt a kisteherautó, amikor az előtte lévő román rendszámú személykocsi meg akart fordulni a dupla záróvonal ellenére, ekkor ütköztek össze. Az ütközéstől a kisteherautó az út szélére sodródott, míg a személykocsi az út közepén állt meg.
Információnk szerint a személygépkocsiban ülő sofőrt a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki, de életét már a kiérkező mentők sem nem tudták megmenteni. A kocsiban ülő másik két személyt és a kisteherautó vezetőjét a mentők kórházba szállították. A baleset miatt az 5-ös főút ezen szakaszát a helyszínelés és a mentés idejére lezárták. A baleset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Halálos baleset Kecskemét és Lajosmizse között
Fotók: Donka FerencFrissítve (13.59):
A rendőrség jelenlegi információi szerint a baleset következtében a személyautó sofőrje olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az utasok és a másik sofőr is megsérült a balesetben.
A helyszínelés és műszaki mentés idejére teljes útlezárás van érvényben.
Korábban írtuk:
Összeütközött egy kisteherautó és egy személygépkocsi az 5-ös főút Kecskemét és Lajosmizse közötti szakaszán, a 76. kilométernél. Egy ember beszorult az egyik járműbe. Őt feszítővágóval szabadították ki a műszaki mentést végző kecskeméti hivatásos tűzoltók. Az egységek áramtalanították a gépkocsikat. Mentőhelikopter is érkezett a baleset helyszínére, ahol teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt – közölte katasztrófavédelem.