Bűncselekmény

2022.12.20. 08:24

Gyerekkori sérelem miatt megpofozta és kifosztotta volt osztálytársát a kalocsai férfi

A többszörösen büntetett férfi idén nyáron egy gyerekkori sérelem miatt összeszólalkozott ittas állapotban lévő volt osztálytársával, majd arcon ütötte őt. Röviddel ezután pedig a presszó teraszán elaludt sértettől ellopta a mobiltelefonját. A Kalocsai Járási Ügyészség kifosztás és könnyű testi sértés miatt vádat emelt a kalocsai férfi ellen.

baon.hu

Egy kalocsai presszó teraszán szólalkoztak össze a fiatalok

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivője elmondta, a többszörösen büntetett kalocsai fiatal férfi idén július 23-án hajnalban egy kalocsai presszó teraszán összetalálkozott egykori osztálytársával – az ügy sértettjével –, aki ittas állapotban „lopósnak” nevezte őt, sérelmezve, hogy gyerekkorukban ellopta a kisautóját. A vádlott emiatt dühös lett és a sértettet úgy arcon ütötte, hogy leesett a padról. 

A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló, repesztett sérüléseket szenvedett, amely miatt kérte a támadója megbüntetését.

A hangos szóváltásra felfigyeltek a megtámadott férfi közelben tartózkodó ismerősei, akik mire visszatértek a teraszra, a sértett az ittassága miatt elaludt. Ekkor a még ott tartózkodó vádlott az alvó sértett nadrágzsebéből kivette a mobiltelefonját, amellyel előbb telefonált, majd a készüléket magánál tartva, távozott a helyszínről. A vádlottat a kalocsai rendőrök néhány órán belül elfogták.

Az ügyészség a különös visszaesőnek minősülő férfit kifosztás bűntettével, valamint könnyű testi sértés vétségével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyében a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában