Vádemelés

2021.11.30. 09:42

Részegen okozott balesetet egy nő Mélykúton, élettársa lebénult

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy nővel szemben, aki egy éve Mélykúton ittasan vezette autóját, egy kanyarban elveszítette uralmát a jármű felett és fának csapódott. Mellette ülő élettársa mindkét lába lebénult.

Hraskó István

Fotó: Pozsgai Ákos

Dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna, a megyei főügyészség helyettes szóvivője elmondta: a nő tavaly december 19-én éjjel Mélykút lakott területén ittas állapotban vezette a gépkocsiját. Mellette a jobb első ülésen élettársa utazott. A közvilágítással ellátott útszakaszon borult időjárásnak megfelelő éjszakai, korlátozott látási viszonyok uralkodtak, az úttest hibátlan aszfaltburkolata száraz volt.

– Egy balra ívelő útkanyarulathoz érve a nő ittassága miatt elveszítette uralmát a jármű felett és lesodródott a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára, majd a vízelvezető árkon keresztülhaladva a személygépkocsi elejével egy fának ütközött és a tetejére borulva állt meg – nyilatkozta dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna.

A baleset következtében a nő élettársa – akinek be volt csatolva a biztonsági öve – többszörös csigolyatörést szenvedett és mindkét lába lebénult. A biztonsági övet szintén használó ittas sofőr is súlyos töréses és zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A főügyészség helyettes szóvivője hangsúlyozta: a baleset azért következett be, mert a nő szeszes ital fogyasztását követően, ittas állapotban, ráadásul nem az útviszonyoknak megfelelően vezette a járművet. Vezetői engedélyét a nyomozás során elvették.

A nőt maradandó fogyatékosságot okozó ittas járművezetés bűntettével vádolják, és tárgyalás mellőzésével felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és közúti járművezetéstől eltiltását indítványozzák részére. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Borítóképünk archív-felvétel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában