bács-kiskun / videóval

2021.02.02. 17:30

Új módszerekkel próbálják meg átverni az időseket az unokázós csalók

Annak ellenére, hogy számos bűnözői csoportot felszámolt a rendőrség, újabb módszerekkel próbálkoznak a bűnözők. Míg korábban pénzt és ékszereket kértek, most már banki utalásra is megpróbálják rávenni az időseket. A rendőrség összeszedett néhány hasznos tanácsot arról, hogyan kerülhetjük el az unokázós csalókat.

Várkonyi Rozália

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Shutterstock

Szeptember végén írtunk arról, hogy ismeretlen elkövetők a kalocsai nyugdíjasokat is megpróbáltak kifosztani az úgynevezett unokázós módszerrel. Akkor főleg vonalas számokra csörögtek, hogy a kiszemelt áldozatok ne fogjanak gyanút az idegen vagy letiltott hívószám láttán.

Ahogy tavaly Répási Tamásné, a Kalocsai Rendőrkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, akkor több embert is felhívtak, és minden esetben azt közölték a telefonban, hogy az idősek valamelyik családtagja balesetet okozott, ezért sürgősen pénzre van szüksége Ha valaki elhitte ezt a hazugságot, akkor a telefonáló elmondta, hogy szívesen házhoz megy az összegért. A telefonban előadott sztorit szerencsére ismerték a kalocsaiak is, hiszen az idősek eddig minden esetben észrevették, hogy a telefonáló hazudik, akkor Kalocsán senki nem dőlt be a csalóknak.

Az előző évben adtuk hírül, hogy a Kecskeméti Rendőrkapitányság csalás bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vett három embert, akik 2020. június 16-án este felhívtak egy 84 kecskeméti nőt azzal a mesével, hogy az egyik hozzátartozóját súlyos baleset érte, de egy nagyobb összeg ellenében nem értesítik a történtekről a hatóságokat. Az idős asszonnyal elhitették, hogy a rokona volt a hibás, ezért neki kellene kifizetnie a kárt. A sértett némi unszolásra

2 millió 300 ezer forintot átadott a házához érkező nőnek.

Szintén tavaly, június 16-án ugyanezek a gyanúsítottak egy 79 éves lajosmizsei asszonyt is hasonló történettel kerestek meg. Tőle is közel 2,5 millió forintot akartak kicsalni a fia nevében arra hivatkozva, hogy felnőtt gyermeke közúti balesetet okozott, és ha nem fizet, a károsult autós és családja bántalmazni fogja. A nő azonban nem dőlt be a történetnek, és a beszélgetés után azonnal felhívta külföldön dolgozó fiát, aki meg is erősítette gyanúját, miszerint ismeretlenek be akarták csapni.

Tavaly nyáron az unokázós csalások visszaszorításáért indított kampányt a a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bontsa a vonalat! címmel, melynek projektindítóját Nagykőrösön, a Civilek Házában tartották meg. Az eseményen a rendőrség munkatársai beszéltek a csalók módszereiről is a Nagykőrös Város Nyugdíjas Klub Egyesület tagjainak.

Az idősek megtévesztésére szerveződött bűnözői körök által elkövetett unokázós csalások során a csalók a bűncselekmények elkövetésére ugyanazt a módszert használják. Az időskorú sértetteket a szervezet egyik tagja hívja fel és a beszélgetés során a rokonának adja ki magát. A telefonáló legtöbbször azt állítja, hogy balesetet okozott, és a kár megtérítéséhez azonnal pénzre van szüksége.

Az álrokon, hogy elkerülje a közvetlen találkozásokat, meggyőzi a sértetteket, hogy ő nem tud elmenni a pénzért, hanem egy ismerősét küldi el érte. Az idősek lakcímére ezután egy futárt irányítanak, aki átveszi a pénzt, ékszereket. Az utóbbi időkben azonban a bűnözők már arra próbálják rávenni az időseket, hogy ismert pénzküldő hálózatokon keresztül utaljanak el egy meghatározott összeget egy – általában külföldi – bankszámlaszámra. Ha ezt a sértett nem tudja otthonról megtenni, akkor taxit küldenek a lakcímére, ami elviszi egy olyan helyre, ahonnan tud utalni. Olyan eset is előfordult, hogy a bankkártya adatok bediktálását kérik, amivel különböző online tranzakciókat hajtanak végre, jelentős kárt okozva a sértettnek – írja a police.hu.

A rendőrség 8 tanácsa, hogy ne váljanak csalók áldozatává:

  • Ha ilyen telefonhívást kap, járjon utána, hogy valóban baj van-e!
  • Tegye le a telefont, majd hívja fel a hozzátartozóját, akire hivatkoztak!
  • Soha ne felejtse el: hivatalos személy soha nem kér pénzt, se rendőr, se mentő, se tűzoltó.
  • Tegyen fel ellenőrző kérdéseket, ha bizonytalan, hogy tényleg hozzátartozója hívja-e. Például „Hogy hívnak? Mikor születtél? Mikor találkoztunk utoljára?”
  • Legyen gyanús, ha pénzátutalásra kérik, illetve felajánlják, hogy az utalás lebonyolításában közbenjárnak!
  • Bankkártyaadataikat semmilyen körülmények között ne adják meg idegeneknek!
  • Nyilvános helyen, idegenek jelenlétében ne beszéljenek magánügyeikről, mert az idegenek visszaélhetnek az információkkal!
  • Ne adja meg személyes adatait ismeretleneknek!
  • Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!
  • A rendőrség célja, hogy az elkövetési módszer tudatosításával lehetőleg senki se dőljön be a csalóknak. Beszélgessenek minél többet erről idős rokonaikkal, ismerőseikkel, így kisebb eséllyel csaphatják be őket. Mutassák meg hozzátartozóinak a rendőrségi videókat is, amelyek különböző csalási módszereket dolgoznak fel!

    Borítóképünk illusztráció.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában