NAGYKŐRÖS

2021.01.20. 12:55

Elfogták az ablakon keresztül érkező betörőt

A nagykőrösi zsaruk elfogták azt a 27 éves helyi férfit, aki betört egy nagykőrösi ingatlanba, ahonnan elektromos fűnyírót, vízszivattyút, mikrohullámú sütőt zsákmányolt.

baon.hu

Forrás: police.hu

Hívatlanul, az ablakon keresztül érkezett a nemkívánatos vendég. Tudta, nem lakik ott senki, ezért már korábban kinézte magának a házat. Egy januári este mászott be a kerítésen, majd az ingatlan hátsó ablakát betörve jutott be az házba. A bejárati ajtót belülről már kulccsal nyitotta és azon keresztül távozott a lakásban talált holmival, amiket a kerítésen átpakolt, majd hazavitt.

A tulajdonos utolsó 2021. január 5-ei látogatásakor még minden rendben volt a ház körül, azonban 2021. január 16-án betört ablak és megrongált redőnyök fogadták. Azonnal bejelentést tett a rendőrségre, melyet követően rendőrök lepték el a helyszínt.

A nyomozók tanúkat hallgattak ki és széleskörű adatgyűjtést végeztek szerte a városban, melynek során már másnap eljutottak egy zálogfiókba, ahol azonosították a betörés során elvitt tárgyak egy részét, a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét lakóhelyén elfogták, majd előállították és kihallgatták.

A gyanúsított vitte a balhét, részletesen vallott a bűncselekmény körülményeiről, panaszt nem tett. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya R. Sándorral szemben – őrizetbe vétele mellett – lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le az eljárást.

Fotó: police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában