garázdaság

2020.07.07. 13:00

Vizsgálja a rendőrség a bácsalmási bejelentést

Dermesztő hangvételű bejegyzésben tudatta egy illető az egyik közösségi oldalon, hogy vigyázzanak a bácsalmásiak, mert hihetetlen, ami a városban folyik, már rettegve kell kilépni az utcára, mert egy 10-12 fős banda támadásba lendült, felfegyverkezve, minden ok nélkül bántalmaz helyieket.

Pozsgai Ákos

Egy másik bejegyzésben egy nő arról ír, hogy megtámadták a férjét és az öccsét a napokban, miközben gyalogoltak haza éjfél körül. A nő állítása szerint a férje kórházba is került, mentő vitte el, nem tudott lábra állni. Az öccse könnyebb sérülésekkel megúszta.

Szerkesztőségünknek egy, a neve elhallgatását kérő olvasónk azt írta, hogy az eset június 27-én történt, amikor a két családapa a trafikból ment haza, és a buszmegállónál indiaiak egy csoportja minden ok nélkül megtámadta őket. Olvasónk állítása szerint a támadók Bácsalmáson vannak elszállásolva, egy közeli településen dolgoznak.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata érdeklődésünkre annyit közölt, hogy garázdaság miatt érkezett bejelentés a rendőrségre. Büntetőeljárás indult, a nyomozók a bejelentés valóságtartalmát vizsgálják, és megemelt rendőri jelenlét van Bácsalmáson.

Egy állítólagos szemtanú szerint azonban a két férfi erősen ittas állapotban volt, az illető szerint valóban szóváltás alakult ki a két társaság között, tettlegességre azonban nem került sor, a munkások megpróbálták elkerülni a vitát, a két férfi kötekedett velük.

Németh Balázs, Bácsalmás polgármestere közösségi oldalán arról írt az eset kapcsán, hogy a településen a lakosság döntő többsége békességben és nyugalomban szeretne élni és dolgozni, etnikai hovatartozástól függetlenül. – A fél- vagy téves információkon alapuló, hangulatot és feszültséget keltő hozzászólások nagyon károsak. Nemhogy nem segítik a helyzet megoldását, hanem indulatokat gerjesztenek és tovább mélyítik a problémát. Egy internetes bejegyzés vagy hozzászólás írója jogi felelősséggel tartozik azért, amit írt – hívta fel a figyelmet a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában