Kecskemét/Orgovány

2020.01.27. 14:36

Letartóztatták az apját meggyilkoló fiút

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 15 éves fiatalkorú fiúnak, aki a megalapozott gyanú szerint leszúrta édesapját Orgoványon. Mint arról beszámoltunk: a gyilkosság Orgovány külterületén, egy tanyában történt,. A helyiek úgy tudják, a fiú és családja korábban Romániából költözött Magyarországra.

baon.hu

Forrás: shutterstock.com

A Kecskeméti Járásbíróság közlése szerint a megalapozott gyanú alapján a fiatalkorú fiú január 24-én – miután elszökött a gyermekotthonból – megjelent szülei orgoványi házánál. Italozást követően a szülők veszekedni kezdtek és bántalmazták is egymást. Emiatt a gyanúsított el szerette volna hagyni a házat, azonban az édesapja visszatartotta és dulakodni kezdtek, amely során a földre kerültek. Ekkor a gyanúsított felkapott egy konyhakést és több alkalommal hátba, valamint fejbe szúrta a sértettet. A férfi a szúrások következtében életét vesztette. A rendőrség korábban azt közölte, hogy a gyilkosság után maga a fiú értesítette őket.

A járásbíróság a magas büntetési tétellel fenyegetett, kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény elkövetésével gyanúsított fiatalkorú letartóztatását a jelenléte biztosítása érdekében rendelte el, mivel esetében a szökés és elrejtőzés veszélye fennáll, különös tekintettel arra, hogy a gyermekotthonból is több alkalommal elszökött már.

A bíróság döntését az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette, míg ellene a gyanúsított törvényes képviselője még három napig fellebbezést jelenthet be, így a végzés nem vált véglegessé.

Borítóképünk illusztráció!

Forrás: shutterstock.com

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában