Kecskemét

2019.10.24. 16:59

Sorozatban tört fel autókat egy kecskeméti férfi, rács mögé került

Az elmúlt hetekben hatszor tört fel autókat Kecskeméten egy 29 éves férfi, a járásbíróság csütörtökön elrendelte előzetes letartóztatását.

Hraskó István

Dr. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője elmondta: a férfi a megalapozott gyanú szerint szeptember 2-án betörte egy parkoló autó üvegét, hogy elvigye a magnót, de megzavarták és elfutott. Szeptember 10-11. között egy autó korábban bevert és fóliával leragasztott ablakán keresztül nyitotta ki a motorháztetőt és kiszerelte az akkumulátort.

Október 17-én ismét akcióba lépett, betörte egy autó ablakát, ám kutatás után nem vitt el semmit, és hiába próbálta, az akkumulátort sem sikerült kiemelnie. Még ugyanezen a napon két másik személygépkocsinál próbálkozott, az egyikből motorolajat és három adathordozót lopott el, a másikból semmit, viszont tönkretette a kalaptartót a feszegetéssel.

Végül október 19. és 20. között ismét betörte egy autó szélvédőjét és egy rádiómagnó fejegységgel távozott. A gyanúsított a gépjárművek megrongálásával a sértetteknek összesen 190 ezer forint kárt okozott.

A járásbíróság a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező, büntetett előéletű férfi letartóztatását a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében rendelte el. A bíróság döntését az ügyész és a gyanúsított is tudomásul vette, míg ellene a gyanúsított védője még 3 napig fellebbezést jelenthet be, így az nem vált véglegessé.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában