Kecskemét

2019.05.27. 17:30

Már biztonságos helyen gyógyul Szilaj, a baltával bántalmazott ló (videó)

Egy Kecskeméthez közeli lovas tanyán gyógyul Szilaj, akinek múlt héten hátába vágott egy baltát gazdája. Még legalább két hét, mire sebe begyógyul, de az életen át tartó bántalmazásból nehezebben épül fel.

Horváth Péter

Szilaj még akkor is fél, ha jó szándékkal nyúlnak felé

Forrás: baon.hu

Fotó: Horváth Péter

Napjai nagy részében szénát majszolva lábadozik karámjában Szilaj, a nyolc éves tarka póni kanca, akit azután szállított a Mentsvár az Állatokért Alapítvány Állatvédelmi Őrszolgálata egy orgoványi tanyáról a Kecskemét környéki lovas tanyára, miután bejelentést kaptak, hogy csütörtökön ittas gazdája a ló hátába állított egy baltát. A rendőrökkel helyszínre érkező állatvédőket a vérző állat látványa fogadta, a húszas évei közepén járó gazda elismerte tettét, amit arra fogott, hogy lova megrúgta a lábán és ittas állapotban nem tudott uralkodni indulatain, ekkor felkapta a baltát és belevágta Szilajba. Az állatvédők kérték, hogy mutassa meg sérülését, ám lábán nem volt látható külsérelmi nyom. A gazda még aznap lemondott lováról, Szilaj azóta egy kecskeméti lovastanyán gyógyul, rendszeres felügyelet és ápolás mellett. Az eset óta láthatóan javult állapota, de még mindig nagyon csúnya, s mivel nem kapott azonnali állatorvosi segítséget, csak szabadon tud gyógyulni a seb, melyet László, a tanya tulajdonosa folyamatosan tisztán tart.

Szilaj még akkor is fél, ha jó szándékkal nyúlnak felé
Fotó: Horváth Péter / baon.hu

Ahogy közeledtünk Szilajhoz, hátracsapta füleit, húzta az orrlyukát, mellyel arra figyelmeztetett, hogy tanácsos békén hagyni – láthatóan fél mindenkitől, aki nem a gazdája. Pedig éppen ő szolgált rá erre a félelemre. – Szilajnál a félelem már átalakult agresszióvá, hajlamos harapni vagy rúgni, ha idegen közeledik, de láttam ennél sokkal rosszabbat is. Persze nála a mostani állapota is rontja a helyzetet, félti a sebét – mondta László és határozottan magához húzta Szilaj fejét, majd megsimogatta. A ló hagyta, de erős fenntartásokkal, mindvégig ideges volt. Ma még akkor is fél, ha jó szándékkal nyúlnak felé.

– Van olyan ló, ami agresszívnak születik, de Szilaj nem ilyen, hiszen fél éves korában került a gazdájához és akkor barátságos, kezes állat volt – mondta Hornyákné Boros Sarolta, az alapítvány Állatvédelmi Őrszolgálatának vezetője.

Az elkövetkező hetek a fizikai, az előtte álló hónapok pedig a lelki gyógyulás idejét jelentik Szilajnak
Fotó: Horváth Péter / baon.hu

– A folyamatos bántalmazás miatt válik bizalmatlanná és támadóvá a ló idegenekkel szemben – tette hozzá László és elmondta, hogy Szilaj valószínűleg nem lovak közt nőtt fel és más társállat sem lehetett a közelében, ezért újra kell őt szocializálni. – A következő fél, egy év során megpróbáljuk elérni, hogy visszanyugodjon a ló annyira, hogy a szakembereken kívül más is megközelíthesse és valamennyire elfelejtse a bántalmazásait – mondta László, miközben sétára vitte Szilajt. Ez idő alatt biztos a tanyán marad és az itteni lovak jelenléte is segít neki ebben, noha ez még furcsa számára. Ha visszanyugodott, akkor keresnek neki gazdát, aki Szilaj előéletét ismerve csak szakember lehet.

A rendszeres séta is hozzátartozik Szilaj napirendjéhez
Fotó: Horváth Péter / baon.hu

– Szerencse, hogy nem Szilaj gerincébe vágta a baltát a gazdája, amitől csak néhány centi választotta el, mert az végzetes lett volna számára. Ha nem is pusztul el azonnal, biztos, hogy el kell altatni – mondta gondozója. Az is szerencse, hogy csak izmot ért a balta és csontot nem, de így is nagy erővel kellett belevágni ahhoz, hogy ilyen mély sebet üssön. A szakember szerint még jó két hét, mire meggyógyul. Meglátása szerint Szilaj – a sérülését leszámítva – fizikailag nem volt rossz állapotban, láthatóan legeltették és a patáját is körmölték. Az elkövetkező hetek tehát a fizikai, az előtte álló hónapok pedig a lelki gyógyulás idejét jelentik Szilajnak. És mivel a ló ápolása igen költséges, a Mentsvár az Állatokért Alapítvány a költségek fedezésére hamarosan gyűjtést szervez.

Lehetett már büntetőügye a gazdának korábban is

Az alapítvány munkatársai úgy értesültek, hogy a gazdának büntetőügye volt, ami miatt felfüggesztett börtönbüntetést is kapott a múltban. Információink szerint a gazdát a környéken is kiszámíthatatlan, agresszív emberként ismerik. A rendőrség jelenleg a bűncselekmény gyanúját vizsgálja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában