kék hírek

2018.09.07. 10:38

Hamis és megrongált útlevéllel próbáltak átjönni a határon

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság két közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozásban is befejezte az ügy vizsgálatát.

police.hu

Tompa Közúti Határátkelőhelyen 2018. július 11-én 15 óra 17 perckor egy külföldi férfi jelentkezett belépésre egy autóbusz utasaként. Ellenőrzéskor egy román útlevelet adott át, azzal próbálta a személyazonosságát igazolni, azonban az okmány hamisnak bizonyult. A férfiről kiderült, hogy valójában orosz állampolgár, a román útlevelet pedig még hazájában vette.

Ugyanerre a határátkelőhelyre 2018. augusztus 12-én 15 órakor egy szerb honosságú férfi érkezett gyalog. Az ő útlevelében egy kiléptető bélyegző volt megrongálva, amelyet az útlevélkezelő észre is vett. A gyanúsított kihallgatása során elismerte, hogy az okmány tartalmát ő módosította.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya mindkét ügyben közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a feltételezett elkövetőket, akik az eljárás során szabadlábon védekezhettek.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat mindkét eset vonatkozásában átadta az illetékes ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában