Kecskemét

2018.04.06. 15:47

Hamis vényekkel vettek több ezernyi nyugtatót Kecskeméten

Vádat emeltek egy budapesti férfivel és két nővel szemben, akik 2016 áprilisában kecskeméti gyógyszertárakban hamis vényekkel pár óra leforgása alatt mintegy 3600 darab nyugtatót váltottak ki.

Hraskó István

A 20 éves budapesti férfi és két női társa 2016. április 25-én délután azért érkeztek Kecskemétre, hogy a náluk lévő, egy szakorvostól ismeretlen módon, kitöltetlenül megszerzett, majd betegek nevére kitöltött orvosi vényeket beváltsák és különböző, a társadalombiztosítás által támogatott nyugtatókhoz jussanak – mondta el dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna, a megyei főügyészség helyettes szóvivője.

A vényeken feltüntetett személyek adatai valósak voltak, de nem a szakorvos praxisába tartoztak és a nyugtatókat nem a szakorvos írta fel. Az érintettek sem járultak hozzá ahhoz, hogy adataikkal hamis vényeket töltsenek ki, adataikat a vádlottak jogosulatlanul kezelték és használták fel.

A vádlottak néhány óra leforgása alatt nyolc kecskeméti patikában jelentek meg és a hamis vényeket kiváltva összesen 51 doboz különböző típusú, vényköteles nyugtatóhoz jutottak. Volt két olyan gyógyszertár, ahol a patikus a férfi vádlott azonosítása céljából elkérte a személyi igazolványát, ő azonban mindkét alkalommal egy másik férfi nevére szóló, lopott személyi igazolvánnyal igazolta magát és így valótlanul került a vényekre a gyógyszer átvevőjének neve és igazolványszáma. A vádlottak a hamis vények kiváltásával 54 ezer 751 forint gyógyszertámogatást vettek jogosulatlanul igénybe.

A fiatalabb női vádlott budapesti lakásán megtartott házkutatás során további 13 darab, kitöltött, hamis vényt találtak a nyomozók, ezekkel a trió további 30 doboznyi nyugtatóhoz jutott volna.

Az ügyészség a szabadlábon lévő elkövetőket társadalombiztosítási juttatással visszaélés, többrendbeli személyes adattal visszaélés és hamis magánokirat felhasználásának vétségével, a férfit emellett közokirat-hamisítás bűntettével is vádolja. Az ügyészség a büntetett előéletű férfi vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza és azt, hogy a korábbi, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetését is hajtsák végre. A büntetőpert a Kecskeméti Járásbíróság tárgyalja majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában