magyar falu program

2020.12.14. 07:00

Hartán bővítik az orvosi rendelőt

Megkezdődött Hartán a faluközpontban lévő orvosi rendelő bővítése. A munkálatok idejére a Semmelweis tér egy részét lezárták.

Zsigmond Enikő

Fotó: Zsigmond Enikő

– Felmerülhet a lakosságban, hogy mi célt szolgál ez a bővítés, hiszen a két háziorvosnak és a gyerekorvosnak is megvan a helye a jelenlegi épületben. Viszont ebben az épületben jelenleg magántulajdonban van a fogorvosi rendelő és egy lakás, ez viszont nem szerencsés – mondta Dollenstein László polgármester.

– Jelenleg is elég nehézkesen folynak az egyeztetések az önkormányzat és a többi tulajdonos között a tavalyi tetőcsere utáni szigetelés közös elvégzéséről. A mostani bővítéssel kizárólagos önkormányzati tulajdonú épületbe költözhetne a háziorvosi szolgálat, a másik szárnyban meglévő önkormányzati 85 négyzetméterre pedig – amíg nem sikerül a közös tulajdontól megválni – beköltözhetne akár a védőnői szolgálat, vagy akár egy lakást kialakítva azt értékesíthetnénk – tette hozzá a település vezetője.

A bővítésre a Magyar Falu Program pályázatán nyertek 30 millió forintot. A további tervek között szerepel, hogy mivel elég sok vidékről bejáró dolgozó van a faluban, új szolgálati lakást alakítanának ki. A meglévő orvosi rendelő tetőterében jelenleg is van egy szolgálati lakás. A bővítés tetőterével együtt, a meglévőt is átalakítva, két nagy, körülbelül 110 és 80 négyzetméteres lakást alakítanak ki. Elsősorban önkormányzati, hivatali dolgozók, pedagógusok, egészségügyi dolgozók vehetik majd igénybe. Erre külön 23 millió forintot nyertek.

A Semmelweis tér egy részét lezárták az építkezés idejére, várhatóan az orvosirendelő-bővítés jövő év március végére, a szolgálati lakások kialakítása nyár elejére készül el.

Harmincmillió forintból bővül az épület
Fotó: Zsigmond Enikő / Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!