dél-alföld

2020.08.13. 15:17

Az elpusztult szárnyasokért már 9,5 milliárd forintot kifizettek

Több nyugodt év után idén ismét megjelent a madárinfluenza-betegség Magyarországon. A járványt – gyors és határozott intézkedésekkel – sikerült megállítani. A járványvédelmi szabályokat betartó, felelősen gazdálkodó tulajdonosoknak állami kártalanítás jár, amelyek több mint 80 százalékát, csaknem 9,5 milliárd forintot már kifizetett a Nébih.

Tapodi Kálmán

A március végén indult járvány Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyét érintette. A három megyében mintegy 400 állattartó telepen csaknem 4,8 millió állatot kellett ártalmatlanítani a betegség megfékezése, terjedésének megelőzése érdekében. Azok a tulajdonosok, akikkel szemben nem állt fenn kártalanítást kizáró ok, a megsemmisített állataikért, eszközeikért, ragályhordozó anyagaikért, tárgyaikért 100 százalékos állami kártalanításban részesülnek.

A védekezés során, a felszámolásokkal egyidejűleg, a járási hivatalok szakemberei a becslési, kártalanítási eljárásokat is folyamatosan végezték, így azok mostanra befejeződtek. A határozatok alapján a Nébih – a jogerőre emelkedéstől számított 60 napon belül – intézkedik a kártalanítás tulajdonosnak történő kifizetéséről. A kártalanítások teljesítését a hivatal kiemelt feladatként kezeli.

Fontos tudni, hogy a kártalanítás minden esetben a tulajdonosnak jár, így a Nébih is feléjük teljesíti folyósítási kötelezettségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!