Bács-Kiskun

2018.03.12. 11:30

Egyre több otthont építenek a megyében

Az utolsó negyedévben ugrott meg az elkészült új lakások száma Bács-Kiskunban. A legfrissebb KSH-információk szerint tavaly október és az év vége között 347 lakás készült el.

Barta Zsolt

Tavaly több új lakás épült, mint az előző őt év bármelyikében. Bács-Kiskunban 2017-ben a tulajdonosok 522 új otthonba költözhettek be. Ennek ellenére messze vagyunk még a jó évektől. Az ezredfordulót követően 11 olyan év volt, amikor több lakás készült, mint tavaly. A legjobb időszak 2000 és 2006 között volt. Ezekben az években ezer felett volt az újonnan átadott ingatlanok száma a megyében. Mint ismeretes, az első Orbán-kormány 2000-től rendkívül gálánsan támogatta az új lakást építtetőket.

A világgazdasági válsággal együtt járó devizahiteles krízis azonban lehűtötte a felpörgött építőipart szerte az országban, így Bács-Kiskunban is. Nálunk a csok bevezetése utáni harmadik évben emelkedett a mélypontról az új lakások építése. Az iparág ugyanis 2014-ben padlózott a megyében, akkor csak 221 új lakás épült. Tavalyelőtt azonban változás kezdődött. Ennek ellenére csak tavaly látszódott meg a családi otthon kedvezmény hatása a térségben.

Képünk illusztráció!

Kecskeméten azonban elszálltak az építési árak. Egy új lakás árának a négyzetmétere 400-450 ezer forint körül alakul. Ez jóval több, mint például a soltvadkerti árak. Igaz, ebbe az is belejátszik, hogy öt éven belül 4-5 ezer új munkahelyet teremtenek a megyeszékhelyen, így sok család beköltözése várható. Azt pontosan nem tudjuk, hogy jelenleg éppen hány új lakás épül Bács-Kiskunban. Arról azonban rendelkezünk információval, hogy csak tavaly 675 új ingatlanra adott ki a hatóság építési engedélyt. Az utóbbi négy évben összesen 1830 lakásépítési igényt regisztráltak a hatóságok. Úgy tűnik, hogy jó befektetés új lakást vásárolni Kecskeméten.

Bezsenyi László soltvadkerti vállalkozó társasházakat épít a városban. Elmondta, hogy komfortfokozattól függően változtak a négyzetméterárak. A maximális ár 270–275 ezer forint körül alakul négyzetméterenként. Soltvadkerten is jó néhányan vásároltak befektetési céllal ingatlant. De van olyan család is, amely felmérte, hogyha megvásárol egy 40 éves ingatlant, akkor sok milliót kell ráköltenie, mire az a mai kor elvárásainak megfelelő lesz. Ezért inkább érdemesebb új lakásba költözni. A vállalkozó átlagosan 20 százalékos építőipari áremelkedésről számolt be.

– Az év második feléig emelkedhet a hazai építőipari kereslet, utána szinten tartás várható – nyilatkozta Molnár Ferenc kecskeméti kereskedő. Ő is megerősítette a hírt az árak változásáról. Tapasztalata szerint a válság előtti számok jönnek vissza. A gyártók az áremelés ellenére is lassabban követik a piaci igényeket, mint ahogy kellene. A megrendelőknek például a szigetelőanyagokra azért kell várakozniuk, mert egy német gyártócég felmérte a 2008–16-os hazai piacot. A visszaesés alapján a kapacitásait más országba irányította. A gyártás ezért három hónapos csúszással követi a megrendelést, mondta a kereskedő.

A megyében épült új lakások száma

Év

2000

2003

2010

2011

2014

2015

2016

2017

Darab

1037

1494

693

508

243

221

244

522

Forrás: KSH

Araszolnak felfelé az árak, újabb tömböt kezdenek el építeni

Lajosmizséről, Kiskőrösről, Akasztóról is voltak vevőink, akik ingatlanba fektették a pénzüket – mondta Simon József, egy ismert kecskeméti építőipari cég tulajdonosa. Mint mondta, araszolnak felfelé az árak. Ők 420–430 ezer forintos négyzetméteráron dolgoznak. Hamarosan egy új tömböt kezdenek építeni a belváros egyik frekventált részén, ahol az ár 450 ezer forint lesz. Mint mondta, az áremelkedések a korábbi áfacsökkentés és a csok jótékony hatását gyengítették. Jó lenne tudni, hogy az öt százalékra változtatott általános forgalmi adó jövőre hogyan is változik – tette hozzá az üzletember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!