Több mint száz népviseletet gyűjtött össze a miklósi táncpedagógus

Izsák Zoltán néptánc iránti vonzalma gyermekkorából eredeztethető. Fiatalon a kunszentmiklósi szüreti bálok alkalmával nagy csodálattal és némi irigységgel figyelte a színes viseletbe öltözött helyieket. Középiskolásként lett tagja a helyi néptánccsoportnak, később pedig oktatóként, majd az egyesület vezetőjeként tevékenykedett a tehetséges fiatalember.

– Iskolai tanulmányaimat a Magyar Divat Intézetben folytattam, ahol a diplomamunkámat Kalocsa népművészetéből írtam. Ekkor kerültem közelebbi kapcsolatba a magyar népviseletekkel, illetve a népi kultúra írásos emlékeivel. Néhány évvel később bekerültem a Magyar Táncművészeti Egyetemre, ahol a nép- és társastáncszakon folytattam tanulmányaimat. Ettől fogva lényegében szorosan kapcsolódik össze bennem az aktív tánc, a tanítás és a hagyományápolás – emlékezett vissza pályájának kezdetére Izsák Zoltán.

Az ambiciózus fiatalember nagy lelkesedéssel kezdett neki a munkának. Sikert sikerre halmoztak az általa vezetett Kunszentmiklósi Hagyományőrző Tánccsoport Egyesület nép- és társastánccsoportjai, itthon és külföldön öregbítve a város hírnevét.

– Amennyiben egy valamire való tánccsoportot akar az ember kinevelni, színpadra állítani, akkor nemcsak a tanításról, hanem a megfelelő öltözékről is gondoskodnia kell. A színpadkép akkor tökéletes, ha az előadott darabhoz illő ruházatot öltenek magukra a táncosok. Egyesületünk az első időkben csak minimális készlettel rendelkezett, ennek kapcsán fogtam bele a viseletek felkutatásába. A munkámban nagy segítséget jelentettek a Divat Intézetben tanultak. A gyűjtés gyorsan a szenvedélyemmé vált, első saját darabom nagyapám juhászöltözéke volt, majd a rimóci, a kalocsai, a sárközi viseletek következtek. A hitelességhez elengedhetetlen az adatközlő személye is, akinek útmutatása alapján tudtuk például a hiányzó darabokat rekonstruálni. Gyűjteményemben ma már három nagy tájegység közel százhúsz falujának viselete megtalálható. Ebből közel kilencven komplett, melyek darabjainak nagy része archaikus és autentikus – emelte ki Izsák Zoltán.

A viseletek beszerzése rengetek kutatómunkát, utánajárást, és hozzáértést igényelt. Izsák Zoltán az eredményesség érdekében minden kínálkozó lehetőséget megragadott, hogy tovább gyarapíthassa országos szinten is egyedülállónak számító gyűjteményét.

– Természetesen nem hagytam ki az interneten való kutakodás lehetőségét sem, de a gyűjtőmunka igazi szépsége abban rejlik, ha az ember elmegy „faluzni”. Manapság főleg a Galga vidékén, a bagi, turai vásárokon lehet újabb kincsekhez jutni, ahol viseletbe öltözött nénikék árulják a ruhákat. Beszélgetés közben gyakran kiderül, hogy otthon is őriznek még néhány értékes vagy ritka darabot. Be ugyan nem mindig engednek a lakásba, de ha kell, az egész szekrényt kihordják az udvarra. A komplett öltözék felkutatása, összegyűjtése rendkívül időigényes, akár évekbe telik. Nem egyszer volt példa arra is, hogy a fél országot át kellett utaznom egy lajbiért, vagy alsószoknyáért – emelte ki a kunszentmiklósi hagyományőrző.

Izsák Zoltán gyűjteményét az ország több településén, egyebek mellett Kiskunlacházán, Inárcson, Kunszentmiklóson, Ócsán is megcsodálhatta a nagyközönség.

– A viseleteket általában bábukon szokták bemutatni, ám én azt szeretem, ha élő emberek, táncosok öltik magukra a tájegységekre jellemző korhű ruhadarabokat. Az ócsai kiállítás is ilyen volt, ami egy keresztelő, illetve konferencia keretében zajlott. A másik különlegesnek számító bemutató Budapesten, a Kálvin udvaron volt a turisták legnagyobb örömére. Kiemelt jelentőséget tulajdonítok a tudás átadásának, ennek jegyében nemcsak határainkon belül, hanem külföldön, például a kanadai Hamiltonban, a boszniai Banja Lukán is tartottam előadásokat.

Gyűjteményem soha sem lehet teljes, hiszen a viseletek száma nemcsak tájegységenként, népcsoportonként, hanem korosztályonként is változik. Nyilvánvaló, hogy a fiatal menyecskék ruházata volt mindig a legszebb, ám számomra valamennyi öltözet ugyanolyan értékkel bír. Jelenleg a szlovákiai Martos település viselete van gyűjtés alatt. Életcélomnak tekintem, hogy minél szélesebb körben ismertessem meg a tájegységek viseleteit, illetve táncait, szokásait. Tavasszal például kisfilmet forgattunk a viseletekről, melyet még a kanadai magyar diaszpórába is eljuttattunk. Sebő Ferenc szavaival élve „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket” – fogalmazta meg hitvallását Izsák Zoltán.

A vőfélykedés sem ismeretlen számára

– Az „esküvőzésre” unokaöcsém kérésére adtam a fejem. A felkészülés során döbbentem rá, hogy vőfélynek lenni nem egyszerű feladat. Főleg, hogy az első egy mezőkövesdi-szentistváni lakodalom volt, a paraszti kultúra minden csínjával-bínjával. Nagyon sokat tanultam Kunszentmiklós legismertebb esküvőlevezénylő mesterétől, Rudinszki Istvántól és az „Enyém a szerencse, hogy vőfély lehettem” című könyvéből – fogalmazott Izsák Zoltán.