Celebfigyelő

2023.09.21. 11:34

Elmondta véleményét Jákob Zoli a Kőgazdag fiatalok szereplőiről

Jákob Zoltán hartai származású milliárdos üzletember a Ripostnak beszélt arról, mi a véleménye a Kőgazdag fiatalok című műsorban szereplő srácokról.

Baon.hu

Jákob Zoltán

Fotó: TV2

Ha valaki, akkor a TV2 idei Nagy Ő-je tudja, milyen érzés a kemény munkával megszerzett vagyon fölött rendelkezni. Szerinte a Kőgazdag fiatalok szereplőit hamar elérheti a gazdagok mumusa – írja a Ripost.

Jákob Zoltán nem sokat tud a kőgazdag fiatalok életéről, hiszen ő maga szegény sorból, tanulással, becsületes és kemény munkával jutott oda, hogy ma ő Magyarország 39. leggazdagabb embere. Ugyanakkor ennél fogva három, elvben kőgazdag fiatal édesapja, vagyis testközelből látja, hogyan élnek azok a kamaszok és fiatal felnőttek, akiknek az anyagi lehetőségei korlátlanok. Nos, Zoli két lánya és fia korántsem él olyan nagy lábon, mint azok a fiatalok, akik a TV2 képernyőjén mutatják meg, hogyan is telnek a mindennapjaik milliomos vagy akár milliárdos szülők gyermekeként.

– Éppen csak belenéztem a műsorba, illetve láttam pár srác bemutatkozó videóját. 

Nos, engem zavar, ha egy szülő ilyen kirívó módon kényezteti el a gyermekét. Én egészen más utat választottam, és elnézve a lányaimat és a fiamat, jó döntést hoztam.

Furcsának találom, amikor nagyon fiatal emberek mutatják, hogy milyen anyagi javak felett rendelkeznek. Ők persze többnyire nem beszélnek a luxusélet mögötti teljesítményről, ami természetesen nem az övék, hanem a szüleiké, akik minden bizonnyal rengeteget dolgoznak azért, hogy megteremtsék azt az életszínvonalat, amit a gyerkőceik is élveznek – nyilatkozta Jákob Zoli.

Az üzletember szerint a számolatlanul sok pénz csak ideig-óráig szerez örömet az ember életében.

 – Sosem tagadtam, hogy az én életemnek is voltak szakaszai, amikor az engem körülvevő tárgyak, ingatlanok és ruhák megszerzése többet jelentett számomra, mint manapság. Ugyanakkor ma a céljaimhoz vezető út megtétele sokkal nagyobb örömforrást ad, mint maga a cél elérése. Ehhez persze érni kell, vagyis át kell menni egy nagyon komoly tanulási folyamaton, és ezen a kőgazdag fiatalok is át fognak menni, különösen akkor, ha elkezdenek a saját útjukon járni és megszerzik az első, önerőből megszerzett millióikat, netán milliárdjaikat. Ha nem így lesz, akkor el fogja őket érni a telítődés állapota, ami komoly önértékelési zavarokhoz vezethet. Tudom, miről beszélek, hiszen ezeken a stációkon magam is átmentem, csak éppen felnőttként, és úgy, hogy minden fillérért magam dolgoztam meg – magyarázta a milliárdos üzletember a Ripostnak, aki bár mindent igyekszik megadni gyermekeinek, nem viszi túlzásba a szeretet pénzzel való kifejezését.

A fiam végigjárta a szamárlétrát.

– A kamaszlányaim iskolába járnak, és semmiben nem akarnak kitűnni a társaik közül, ha csak nem a tanulmányi eredményeikben. Sosem kértek semmilyen drága, márkás ruhát vagy kiegészítőt. A fiamnál szerényebb embert pedig nem ismerek. Nálam dolgozik, és végigjárta a szamárlétrát, annak ellenére, hogy szakirányú diplomát szerzett. A termelésen kezdett csomagolóként, majd volt eladó az egyik üzletemben is, mielőtt az irodába került a marketingcsapat tagjaként. Négy éve dolgozott már a cégnél, amikor vezető beosztásba került. Mindenért keményen megdolgozik, és sosem kérte, hogy kivételezzek vele csak azért, mert a fiam. Sőt, önmagával szemben sokkal kritikusabb, mint amilyen én vagyok vele szemben. Ja, most épp pilótának tanul – mesélte büszkén Jákob Zoli a ripost.hu-nak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!