Kemény megméretés

2023.05.30. 17:03

A magyar válogatott focistákkal felálló csapat nyerte a Tippmix Minifoci Magyar Kupa első állomását

Pünkösdhétfőn Hajdúszoboszlón elrajtolt a négy állomásból és a nagydöntőből álló Tippmix Minifoci Magyar Kupa. Az igazán színvonalas tornát – debreceni, nyíregyházi, tiszafüredi és egri csapat is volt a mezőnyben – végül a több magyar válogatott játékossal felálló ceglédberceli SZPCDSE-ECECE csapata nyerte meg.

MW

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első állomása szakadó esőben indult, majd elképesztő melegben ért véget, így nehéz lenne azt mondani, hogy az időjárás nem volt kegyes a játékosokhoz. A hajdúszoboszlói tornán összesen 14 csapat küzdött három csoportban - egy négyes és két ötös csoportba kerültek az együttesek - innen került ki a nyolc legjobb a kieséses szakaszba.

A Tippmix Magyar Kupa serlege
Fotó: Csudai Sándor / Forrás: Origo

Az A jelű négyesből a Fáraó Bútor és a Túl a Csúcson FC, a B jelű ötösből az SZPCDSE-ECECE, a H-Terasz és a Clock Pizzéria, míg a C-csoportból a Lufthansa, a Hollywood és az Arany Ászok jutott a nyolcba.

A negyeddöntőben már fokozódtak az izgalmak, a Fáraó Bútor 5-3-ra verte a Hollywoodot, az SZPCDSE-ECECE 3-1-re győzte le az Arany Ászok együttesét, a H-Terasz a a Túl a Csúcson csapatát búcsúztatta (6-1), míg a Lufthansa a Clock Pizzériát (4-1).

A Fáraó Bútor a legjobb négybe menetelt
Fotó: Csudai Sándor / Forrás: Origo

Az elődöntőkre már délután került sor Hajdúszoboszlón, ahol már az volt a tét, melyik két csapat jut a budapesti nagydöntőbe, na meg persze, hogy melyik együttes hódítja el a trófeát. A torna talán két legnagyobb esélyese, az SZPCDSE-ECECE és a Fáraó Bútor nagy meccset játszott, a rendes játékidőben elért 1-1-s döntetlen után végül a kapus Bohony Bálint mindent eldöntő büntetőjével a ceglédberceli csapat jutott a fináléba. A másik ágon nem volt ennyire szoros a meccs, a H-Terasz 6-3-ra győzte le a Lufthansát.

A bronzmérkőzésen hozta a papírformát a nyíregyházi Fáraó Bútor, amely végül, ha nem is könnyen, de 5-4-re nyert a Lufthansa ellen. Végül pedig jöhetett a finálé, ahol az SZPCDSE-ECECE azzal a H-terasszal találkozott, amelyet a csoportkörben már egyszer legyőzött 3-1-re.

A döntőben nem ismert kegyelmet az SZPCDSE-ECECE
Fotó: Csudai Sándor / Forrás: Origo

A mérkőzésen Gregus szerzett vezetést az első félidő 4. percében az SZPCDSE-ECECE csapatának, ezt követően mindkét oldalon adódtak jó lehetőségek, de a kapusok jól védtek mindkét oldalon, így újabb gól nem esett ebben a játékrészben. A második félidő és a torna végére kicsit elfáradó H-Terasz ellen Suscsák két gólt is szerzett, így a több magyar válogatott játékossal felálló ceglédberceliek magabiztosan hódították el az első Tippmix Minifoci Magyar Kupa trófeáját.

Az SZPCDSE-ECECE győzött Hajdúszoboszlón
Fotó: Csudai Sándor / Forrás: Origo

Azonban a H-Tresznak sincs oka a szomorkodásra, mivel a második hely azt jelentette, hogy az SZPCDSE-ECECE mellett a tiszafüredi csapat is ott lesz majd a július 16-án megrendezésre kerülő nyolccsapatos budapesti nagydöntőn.

"Számunkra hatalmas dolog, hogy Tippmix Minifoci Magyar Kupának hívhatjuk ezt a sorozatot. Hajdúszoboszló jelentette az első állomást, amelyre azért eset a választás, mert 2022-ben ezen a helyszínen rendeztük meg az EMF Euro Cup-ot. Kiváló a kapcsolatunk mind a várossal, mind a sportegyesülettel. Arról már nem is beszélve, hogy a régió nagyon erős minifociban" - árulta el Pinkóczi Tibor, az Országos Minifutball Szövetség alelnöke.

"Nagyon örülök, hogy részt vehettünk ezen a tornán. Nem titkolt célunk volt, hogy megnyerjük a kupasorozat ezen állomását, ami végül sikerült is. Az időjárás és természetesen a csapatok is megnehezítették a dolgunkat. Végig magabiztos játékot tudtunk nyújtani, ez pedig elegendő volt ma a sikerhez, aminek nagyon örülök" - mondta az SZPCDSE-ECECE játékosa, Barabás Miklós.

"Nagyszerű tornán vagyunk túl, ahol végül sikeresen vettünk minden akadályt. Minden meccset megnyertünk, igaz, az elődöntőt csak büntetők után. A büntetők során kettő lövést is sikerült hárítanom, majd a végén a mindent eldöntő lövést értékesítenem is. A fináléban már nem voltak ekkora izgalmak, sima győzelmet tudtunk aratni.

Bohony Bálint elégedetten értékelt
Fotó: Csudai Sándor / Forrás: Origo

"Nagyon meg voltunk elégedve a tornával, sajnos végül viszont csak a második hely jött össze. Sok kupára járunk egész évben, de ilyen jó szervezéssel még nem találkozunk. Szeretnénk legközelebb is elindulni majd a Magyar Kupában, illetve előtte majd még jól szerepelni a nagydöntőben is" - árulta el Újvári Kornél, a H-Terasz focistája.

"Nagyon színvonalas volt a torna. Szerettük volna megnyerni a kupát, mint mindig, de sajnos az elődöntőben büntetők után kikaptunk. Viszont a csapat erejét mutatja, hogy ezek után is sikerült megszerezni a harmadik helyet. Nem vagyunk elégedettek, de legalább az érem összejött" - összegzett a Fáraó Bútor játékosa, Farkas Gyula.

"Sajnos a végére kicsit elfáradtunk, így a negyedik helyen végeztünk. Elképesztően meleg volt itt Hajdúszoboszlón, illetve nagyon hosszú is volt a torna, összes hét találkozót játszottunk. Nagyon jól éreztük magunkat, kiváló csapatokkal találkoztunk. Összességében jó napot zártunk, még ha kicsit keserű is a szánk íze. A harmadik hely meglehetett volna, de a legjobb négybe kerülés is szép eredmény" - összegzett a torna végén Kormos Ádám, a Lufthansa játékosa.

Tippmix Minifoci Magyar Kupa, Hajdúszoboszló, végeredmény:

1. SZPSDSE-ECECE
2. H-Terasz
3. Fáraó Bútor
4. Lufthansa

Különdíjasok a Tippmix Minifoci Magyar Kupán
Fotó: Csudai Sándor / Forrás: Origo

Különdíjasok:

A torna legjobb kapusa: Dobi Attila (Fáraó Bútor)
A torna legjobb játékosa: Kövesdi Zsombor (SZPCDSE-ECECE)
A torna gólkirálya: Borbély Milán (Lufthansa)

A verseny fordulóinak tervezett időpontjai és helyszínei:

05.29. hétfő: Hajdúszoboszló
A győztes SZPCDSE-ECECE és az ezüstérmes H-Terasz jutott a nagydöntőbe

06.11. vasárnap: Csepel
Versenykiírás és jelentkezés ide kattintva!

06.18. vasárnap: Tápiószentmárton
Versenykiírás és jelentkezés ide kattintva!

07.01. szombat: Balatonfűzfő
Versenykiírás és jelentkezés ide kattintva!

07.16. vasárnap: Döntő, Budapest

Májusban elindult a minifoci teljesen új versenysorozata, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa, amelynek minden állomásával kiemelten foglalkozik majd az Origo! A kupasorozat nagydöntőjét élőben követhetik majd nyomon az Origón!

A cikket támogatta a Szerencsejáték Zrt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában