fejlesztések

2019.06.05. 19:59

Egymilliárdot ad az állam futókörök, görparkok és vasalt utak építésére

Az összegből 10-11 futókör, 15-20 gördeszka pálya és 5-10 vasalt mászó felület alakítható ki országszerte.

Egymilliárd forintos támogatás futókörök, görparkok és vasalt utak építésére

Budapest, 2019. június 5., szerda (MTI) – Egymilliárd forintos támogatást fordít az állam városi futókörök, görparkok és vasalt utak építésére az elkövetkezendő időszakban.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte, civil szervezetekkel működtek együtt, amelyek a lehetőségek kiírásával, valamint azok elbírálásával kapcsolatban is a segítségükre voltak és lesznek. A politikus hozzátette: gördeszkapályákra és futókörökre 350-350 millió forint, míg a vasalt utakra 300 millió forint jut.

„Miután a gördeszkapályák és a futókörök esetében ötven százalékos önrész szerepel a kiírásban, a fejlesztés értéke összesen 1,7 milliárd forint lesz” – hangsúlyozta a kormánybiztos.

Péter Attila, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége elnökének tájékoztatása szerint a futókörök esetében június 14-ig lehet jelentkezni, a pályákat pedig 2020. augusztus 31-ig kell megépíteni.

„Nagyon jó pályák készülhetnek 60-70 millió forintból, tehát országos szinten 10-11 pálya készíthető el a rendelkezésre álló összegből” – jegyezte meg az elnök, hozzátéve, hogy az elbírálásnál előnyt jelent, ha a futók számára minél magasabb színvonalú kiszolgálással – például ivókút, vécé, öltöző, világítás – rendelkezik a környezet. A pályáknak 120 centiméter szélesnek és minimum 1 kilométer hosszúnak kell lenniük.

A Magyar Országos Gördeszka és Görkorcsolya Szakszövetség elnöke, Kállay Márta történelmi előrelépésnek nevezte, hogy gördeszkások régóta dédelgetett álma megvalósul. „Húsz év kimaradt az immár olimpiai sportág életében Magyarországon, így most ezt a lemaradást igyekszünk behozni” – emelte ki, majd annak a reményének adott hangot, hogy egy év alatt felépülnek a pályák, amelyeken a szabadidős tevékenység mellett versenyeket is tudnak majd rendezni.

„Hatvanmillió forintból csodálatos pálya építhető, de nagy a különbség a pályák között, egy kisebb méretűre már 20 millió is elég lehet. A kivitelezés során 15-20 pályával számolunk” – mondta.

A vasalt utak a sziklamászás és hegymászás egy könnyített formáját teszik lehetővé, mivel vasak segítségével lehet feljutni a sziklafalon vagy egy hegy csúcsára.

„A műszaki, biztonsági követelmények, valamint a természetvédelmi lehetőségek figyelembe vételével öt-tíz helyszínen valósulhatnak meg vasalt utak, így összesen 2000 méteres bővülésre számítunk” – mondta a vasalt mászó felületek kialakítására szánt 300 millió forintos támogatás adta lehetőségről Kandrács Ildikó, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke, aki szerint itthon komoly érdeklődés mutatkozik a vasalt utak iránt.

A sportvezető elárulta, a jelentkezési határidő július 15-én jár le, és azt követően két éven belül épülhetnek meg a vasalt utak.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában