Megdöbbentő

2022.04.05. 12:23

Emberölés Zuglóban – Különös dologra figyelt fel egy szomszéd

Ebéd utáni táncolás végén fojtotta meg élettársát Zuglóban a 32 éves C. Károly. A férfi tette után fogta magát, és nyugodtan beült egy vámpíros filmre a moziba, a zsaruk vetítés közben kapták el, miután Zsanett – a gyilkosság alatt a szekrényben rejtőzködő – 8 éves kisfia hívta a segélyvonalat.

A csendes, takaros budapesti társasházban élő lakókat sokkolták a történtek, elárulták, hogy Sz. Zsanett és imádott 8 éves fia, Dominik két éve költöztek a házba.

 

– Nagyon kedvesek voltak, a fiú pedig mindig vidám, jól nevelt. Részt vettek a közösségi életben is, ápolták a közös kertet. Az élettársa nem itt élt, pár hónapja viszont sok időt töltött itt, de semmi gond nem volt vele – mesélte a Borsnak a család felett lakó Folmeg Barbara.

Barbara (képünkön) elmondta, hogy Zsanett mintaanya volt, Dominik pedig jól nevelt srác  Fotó: Bors

Bódult volt a férfi

 

A gyilkosság napján sem hallottak semmi gyanúsat, egy másik házbeli, József viszont beszámolt egy furcsaságról:
Fél hat körül ért haza a lányom, pont akkor jött ki Károly, aki furcsa, bódult állapotban volt, pedig előtte nem láttuk ilyennek

– szögezte le a férfi, aki megerősítette: Zsanett és Dominik szép családot alkottak. – Nemrég íratták be focizni, az anyukája nagyon szerette, egyedülálló anyaként is szépen nevelte.

Itt még együtt mosolygott Zsanett, Károly és Dominik. Ekkor még nem sejtették, hogy Károly kedvessége csak álca, a férfi többször is állt a törvény színe előtt  Fotó: Bors

Szekrényben bujkált Dominik

 

Kiderült, a páros a vasárnapot is együtt töltötte, és ebédig minden rendben is ment, azonban amikor evés után a jókedvű Zsanett vidám táncra invitálta párját, a férfi táncolás közben könyökkel szemen találta a kis Dominiket.

Ezután lett dühös a nő, és az egyszerű veszekedés pillanatok alatt durva tettlegességig fajult: Zsanett és Károly ugyanis ütni kezdték egymást, először a nagyszobában, aztán a fürdőben, végül a konyhában.

Ekkor még az asszony élt, Károly pedig azt mondta Dominiknek: bújjon el a szekrényben, egy óra múlva jönnek a rendőrök! Végül a rettegő fiú egy óra múlva előmászott, ekkor bukkant rá anyja élettelen testére, és hívta vér szerinti apját, majd a segélyvonalat, ahol annyit közölt a diszpécserrel, hogy édesanyja rosszul van.

 

Nagyszülőknél van a gyermek

 

A zsaruk hajszát indítottak a férfi után, akit telefonon el is értek, azonban Károly nem árulta el, hol rejtőzködik, ahogyan a férfi anyja sem. Azonban próbálkozásuk hiábavaló volt, a férfi nyomára bukkantak, aki a rendőrök legnagyobb meglepetésére korántsem húzta meg magát, hanem anyjával egy újpalotai pláza mozijában élvezte a legújabb szuperhős, vámpíros filmet. A rendőrök a vetítés közben csaptak le rá, Károly azonban csak részleges beismerést tett:

 

Zsanett bántalmazását bevallotta, de a gyilkosságot tagadta. Zsanett munkatársa, Éva elárulta, hogy az asszony rengeteget dolgozott egyetlen gyermekéért.


Mindene a fia volt. Sajnos az előző kapcsolatára sokat panaszkodott, említette, hogy a volt férje sakkban tartja Dominiken keresztül, állítólag még Károlyt is megfenyegette– mesélte az asszony. 

Évike elárulta: Zsanett szorgalmasan dolgozott, kisfiának élt  Fotó: Bors

Elmondta, azt hitte, Károllyal boldogok lesznek. Sajnos tévedett, kiderült, hogy a férfi a gyilkosság pillanatában is feltételes szabadlábon volt korábbi tettei miatt, többek között szexuális zaklatás is terhelte a bűnlajstromát. 

 

Úgy tudjuk, Dominikért édesapja nagyszülei mentek el, jelenleg is náluk van, a fiút pedig a nagypapája mellett hallgatták ki. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában