Trükköztek

2022.08.24. 08:14

Milliós bírságot kaptak a boltok

Nem tartja be a boltok egy része az árstopot, az augusztusig elvégzett hatósági ellenőrzések 14 százaléka tárt fel jogsértést. A legtöbb jogsértés az árakkal volt kapcsolatos, számos esetben azonban a kínálat mennyiségével trükköztek a boltok.

Vásárlók a budaörsi Tescóban 2022.05.02-án.

Forrás: Világgazdaság

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Bár az élelmiszerárstop meghosszabbításának hírét korábban úgy kommentálták a hazai kereskedők, hogy elfogadhatónak tartják az intézkedést, s más termékek árának emelése helyett a költségeik lefaragásával próbálják meg az alapvető termékek árának maximálásából kieső hasznot kompenzálni, úgy tűnik, mára egyes boltok igyekeznek kibújni a szabályozás alól - írja a Magyar Nemzet.

Ahogyan az olvasók előtt is jó ideje ismert, a kormány az uniós energiaválság nyomán kialakuló infláció megfékezése érdekében döntött úgy az év elején, hogy gátat szab az élelmiszerek áremelkedésének. Így a liszt, a tej, egyes csirke- és sertéshúsok, valamint a cukor és a napraforgóolaj esetében árstopot vezettek be, vagyis a kereskedőknek előírták, hogy a szóban forgó termékeket február elseje után nem adhatják drágábban, mint 2021. október ­15-én.

Az intézkedés szükségességét a következő napok eseményei nagyban alátámasztották, az orosz–ukrán háború kirobbanását követően ugyanis a korábbinál is jelentősebb áremelkedés söpört végig Európa élelmiszer­piacán.

A kabinet legutóbbi döntésének köszönhetően a magyar háztartások még bő egy hónapig, szeptember végéig élvezhetik a maximált árak adta előnyöket. Így például lényegesen olcsóbban jutnak napraforgóolajhoz, cukorhoz vagy épp csirkemellhez, mint a régiós ­versenytársaink fogyasztói vagy épp a nyugat-európai vásárlók.

Ugyanakkor míg a lépés kedvez a vásárlóknak, a kereskedőket nem titkolt módon kihívás elé állítja, hiszen az árstopos termékeket normál piaci áron kell beszerezniük, ráadásul a már említett kormányrendelet szerint az árusított mennyiséget is a múlt évi szinten kell tartaniuk.

Nem csoda tehát, ha egyes boltok trükközni kezdtek. Egyes esetekben az árakkal ügyeskednek, míg mások inkább a kínálatot fogják vissza.

A fogyasztóvédelmi hatóság ugyanakkor február óta folyamatosan ellenőrzi a jogszabály betartását, az elmúlt hónapokban pedig jelentős összegű bírságot szabott ki a csalárd boltokra. Nagy István agrárminiszter képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából kiderült, hogy február elseje és augusztus elseje között a kormányhivatalok összesen 2797 hagyományos boltot és 31 ­online üzletet ellenőriztek.

A hatóság 410 esetben – főként a hagyományos boltokban – tárt fel jogsértést. A legtöbb esetben – 280 bolt – a hatósági árak betartásával volt probléma, míg 158 üzletben a termékek mennyisége nem volt megfelelő, ötven esetben pedig hiányzott az árstoppal kapcsolatos tájékoztatás.

A tárcavezető szerint fogyasztóvédelmi bírság kiszabására eddig 353 alkalommal került sor, melynek összege meghaladta az 58 millió forintot.

A kiskereskedelmi szereplők alapvető érdeke, hogy partnerek legyenek a lakosság élelmiszer-ellátásának zavartalan fenntartásában, vásárlóközönségük megőrzésében, és a gyártók is érdekeltek a termelésben. Folyamatos a kapcsolat az élelmiszerlánc szereplői és a kormányzat között, amennyiben szükségessé válik, azonnal beavatkozunk

 – közölte írásbeli válaszában a miniszter, utalva arra a felvetésre, hogy a kereskedők mesterséges áruhiányt idéznek elő az árstoppal érintett termékek körében.

A tárcavezető rámutatott arra is, az élelmiszer-ellátás biztonságát az elmúlt hónapokban több globális kihívás is érte, az orosz–ukrán háború mellett az évszázados aszály is komoly kihívás elé állítja a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplőit. A magyar mezőgazdasági adottságok és élelmiszer-termelési kapacitások azonban szinte minden releváns termékkörben lehetővé teszik a biztonságos ellátást. Az alapvető élelmiszerek döntő többségéből a hazai fogyasztás mellett pedig évről évre jelentős exportárualap is képződik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában