Biztonságos fűtés

2019.01.02. 16:41

Hárommillió régi konvektor cseréjét segíti az Otthon melege program

A program két fő szempontja a rezsiköltségek megtakarítása, valamint a károsanyag-kibocsátás csökkentése.

Az Otthon melege program konvektorcsere alprogramjának részleteit ismertette Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára az ECHO TV Jó reggelt! című műsorának szerdai adásában.

A politikus hangsúlyozta, hogy a pályázat keretében egy háztartás vagy magánszemély legfeljebb 750 ezer forint támogatást kaphat konvektorcserére – ez az összköltségnek maximum a 60 százalékát fedezheti. Az államtitkár közlése szerint a legkorszerűbb, A+-os energiabesorolású konvektorokat kell beszerezni. Mint mondta, a tervek szerint február végére készül el a pályázati útmutató, amely tartalmazza majd a részletes szabályokat.

Egy konvektor cseréjére legfeljebb bruttó 96 ezer forint igényelhető

– közölte Weingartner Balázs, aki szerint ez azt jelzi, hogy a tárca magas szintű kivitelezői munkákkal kalkulál.

A politikus felhívta a figyelmet, hogy a pályázat keretében az Otthon melege program két fő célkitűzését, a rezsiköltségek megtakarítását, valamint a károsanyag-kibocsátás csökkentését mindenképpen szem előtt kell tartani.

A teljes beszélgetést itt tudja megtekinteni:

Borítókép: illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában