Gazdaság

2008.05.16. 10:27

Többe kerül majd a hús a hétvégi sütögetéshez

A sertéshús ára akár 30 százalékkal is emelkedhet az év második felében.

Barta Zsolt

Az év eleje óta ugyanis 60-70 forinttal nőtt a hízók felvásárlási ára, most 310-320 forint között van.
Sákán Antal, a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke azt mondja, hogy az emelkedés nem áll meg. Az önköltségi ár úgy 350 forint körül alakul. Hogy miért ez a nagy változás? A tenyésztők másfél éve csak veszteséget termelnek.
Ha nem akarjuk, hogy megszűnjön a hazai tenyésztés, akkor jelentősen emelni kell az árakat. De ez csak az egyik oka a változásoknak. A másik az, hogy már importból sem lehet pótolni a kieső hazai alapanyagot.
Európában kevesebb jószágot tenyésztenek, mint korábban. Ez részben annak köszönhető, hogy a bioetanol őrület miatt felment a gabona ára, s nem éri meg a tenyésztés, illetve tavalyi aszály miatt kevesebb takarmányt termesztettek kontinens szerte.


[caption id="" align="aligncenter" width="300"] Fotó: Banczik Róbert
[/caption]


Sákán Antal szerint - aki Kalocsa környékén több ezer sertést nevel évente - a hazai lakosságnak el kell fogadnia azt, hogy a minőségi hús ára 1500-2000 forint körül alakulhat az év második felében.

A Páhiban működő Royal Hús Kft. tulajdonosa Bazsó Zoltán azt mondja, hogy a karajfilé ára 1800-1900 forintot is elérheti az év második felében. Éppen tíz éve volt egy időszak, amikor 380 forintot ért el a felvásárlási ár. Nem csodálkozna, ha az ár a korábbi csúcsot ismét elérné.

Címkék#gazdaság

Ezek is érdekelhetik