Egyéb

2008.02.22. 11:16

Évbúcsúztató

Kovács Bence és Kírják Gyárfás édesapja évzáró bulit szervezett fiú csapatunk számára. 2007. december 15-én eljött a várva várt nap, azaz a disznóvágás.

Farkas Armand 4. a.

Reggel 7-re kellett volna a Bugaci Karikás Csárdánál lennünk, de ez sajnos csak fél nyolcra sikerült. Ahogy odaérkeztünk, már kezdték is levágni a disznót, eközben Kovács Zoli bácsi melegítő italokkal kínálta a szülőket, a forralt borba mi gyerekek is kicsit belekóstoltunk. A disznó leszúrását eléggé rossz volt nézni, sokat sivalkodott és küzdött, de, ahogy a felnőttek mondják, ez az élet rendje. Miközben néztük, olyan hideg volt, hogy majdnem jégcsap nőtt az orrunkon.

8 órakor következett a reggeli, ami hagymás vér és bundás kenyér volt. A jó kis falatozás után kimentünk játszani. Fociztunk a felnőttek ellen és lovaskocsiztunk a havas buckák között.
11 órakor került sor a pecsenyére. Nagyon ízletesre sikerült, de evés közben eszembe jutott a disznó leszúrása, ami kissé elszomorított.

Délelőtt még kicsit játszottunk és következett az ebéd, ami húsleves, töltött káposzta, sült hurka és kolbász volt. A lakmározás után kimentünk hógolyózni de, kaptunk egy feladatot is: meg kellett keresni Martin apukáját, verseny keretében, kint a havas pusztában. Én lettem a harmadik, és jutalomból az első három helyezettet terepjáróval vitték vissza. Amikor megérkeztünk, a fiúkkal elmentünk szánkózni. Nagyon jó volt, mert készítettünk egy ugratót. Aztán hógolyóztunk a felnőttek ellen, és egy focimecset is játszottunk.
A nap végén egy-egy jókora disznótoros csomaggal ment mindenki haza.  Nagyon jól éreztük magunkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!