Amiben nem élhetett, azt festette
Mik ezek?
XGyönyörű, üvegezett verandán ülünk, a délutáni napfény megcsillan a fehér bútorokon, mint egy mesekönyv illusztrációjában. Az álombéli kastély úrnője, Berki Viola festőművész, illusztrátor, a mesevilág megidézésének mestere. Mindezek hallatán a művésznő elpirul, rám mosolyog, majd szelíden így szól:
– Dehogy vagyok én úrnő! Kiskunhalason, kisvárosban születtem, 1932. május ötödikén, ott jártam iskolába és nevelkedtem. Jobban ismerem a tanyavilágot, mint a kastélyokat! Igaz, azért kezdtem el rajzolni, hogy legalább képeimen elérjem azt a világot, amiben nem élhetek a valóságban.
– Mindig is festő szeretett volna lenni?
– Az egyik tanyai dombból fekete pénzek álltak ki, emiatt szerettem volna régész lenni. Szerettem az állatokat, figuráikat ki- vágtam papírból, majd szétszórtam a mezőn: „legeltettem” őket. Aztán szobrász szerettem volna lenni, hogy csináljak egy nagy tehénszobrot, amin lovagolhatok. Egy időben pedig zoológus.
– Miért választotta végül a művészi pályát?
– Hogy festő lettem, abban szerepet játszott az is, hogy Thorma János (festő, a nagybányai művésztelep alapítója – a szerk.) a szűk családi körömhöz, rokonságomhoz tartozott, és családi hagyomány volt nálunk a festészet tisztelete rajta keresztül. Thorma egyébként másod-unokatestvére volt édesapámnak. Családi hagyomány volt az is, hogy mit kellene festeni. Leginkább gatyás magyarokat, ősmagyarokat.
– Édesapja is szeretett volna festőművész lenni, végül mégsem lett az. Mi volt az oka?
– Rajztanára, Dékáni Árpád ugyan tehetséges rajzolónak tartotta, ám az volt a meglátása, hogy nincs színérzéke. Továbbá nagyapám, Berki Antal sem örült volna neki, ha a fiából „csak” egy művész lesz.
– Hol végezte tanulmányait?
– 14 évesen kerültem a Budapesti Szépmíves Líceumba. Ezt követően 1951–58 között a Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza tanítványa voltam. 1954-ben először egy évre, majd örökre kitiltottak az ország összes egyeteméről és főiskolájáról. Így kerültem Halasra hosszabb időre. Bernáth Aurél professzornak köszönhetően, 1955-ben mégis visszatérhettem a főiskolára.
– Milyen alaptételeket kell elsajátítaniuk a kezdő piktoroknak?
– A Líceumban tanáraim mind mondták, az első, hogy a festő megtanuljon rajzolni, a másik pedig, hogy azt fessük, amit látunk. Ezek mindennél fontosabbak.
– Az 1950-es évek végén robbant be hazánkba a modern művészet. Hogyan viszonyult ön ehhez?
– Ellenszenvet éreztem a modern művészet iránt. Arra gondoltam, hogy olyasmiket sohasem tudnék kieszelni. Majd később rájöttem, hogy a művészet nem számtanpélda. Későbbi felismerésem, hogy a modern kép a szabadságot jelenti, hogy egymásból következnek a dolgok, formák, szabályok.
– Egy másik nagy művésszel, Kondor Bélával is igen jó volt a kapcsolata.
– Igen, a műtermem és egyben az otthonom is a szomszédságában volt, majd az ő műtermét kaptam meg. Már a főiskolán nagyon szimpatikus volt nekem, majd Sárospatakon is együtt voltunk a művésztelepen. Bár úgy gondoltam, hogy Kondor igen nagy művész, de sohasem gondoltam, hogy „Kondor-epigon” lehetnék. Ő faltörő kos volt, hiszen neki hamarabb kellett kitörnie és igen sok nehézséggel megküzdenie.
Berki Viola Munkácsy-díjas grafikus és festőművész
– Az Ön útja már könnyebb volt?
– Lényegesen. Én inkább „csigatermészet” voltam, vagyok. Visszavonulok a kis házikómba, és igyekszem dolgozni. Úgy gondolom, a műveim szemlélete akadályokba ütközik, hiszen rám nem úgy tekintenek, mint kortárs művészre. Leginkább Kondor Béla és Vajda Lajos voltak rám nagy hatással. Képeim jellemzően narratív jellegűek, részben saját kitaláció, részben bibliai és történelmi alakokat, eseményeket jelenítek meg. Ilyen például az a képem, ahol Mátyás királyt festettem le állataival.
– Hol találkozhatunk manapság a műveivel?
– Kiskunhalason például a polgármesteri irodában, a Városháza közgyűlési termében és a Házasságkötő teremben.
– A halasiak számára talán a Halasi Panno című képe a legfontosabb.
– Szeretem a szülővárosomat. A Panno a Házasságkötő teremben található. Két jellegzetes halasi motívum figyelhető meg rajta: a városháza és a református templom tornya. Nem csak vásznakra festettem. Rengeteg rézkarcot készítettem, könyveket illusztráltam. És persze köztéri műveim is akadnak, például mozaikokat és pannókat készítettem, és néhány helyen kerámiafalakat is díszítettem.
– Azt mesélik a városban, hogy ön saját házuk falára is festett egy képet.
– Harmadéves lehettem a Líceumban, amikor a pompei illu-zionisztikus festészetről tanultunk. Nyári szünetben Halason a konyhaajtónkkal szembeni alsó ház falára egy indiai témájú „freskót” festettem akvarellel. Gondoltam, én is kitágítom a teret, ahol a szép zofórafák sátora alatt ebédelni szoktunk. Szenvedélyesen érdekelt India. Baktay-könyveket olvastam. A képen tehenek pihennek emberek társaságában, mérete közel 3x5 méteres volt. Szerencsére lefényképezték, így megmutathattam tanáraimnak is. Nagy elismeréssel fogadták, csak az indiai környezetet kifogásolták, mondván, miért nem a halasi piac ihletett meg. A képet a ház államosítása után lemeszelték, noha a kirendelt munkások ellenkeztek. A munkavezető azonban azt mondta, a falnak mindenhol fehérnek kell lennie.
– Hogyan juthatunk hozzá napjainkban Berki Viola műveihez?
– Azt hiszem, aukciókon elég sok képem megtalálható, és persze az interneten is árulják a műveimet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








