Programok

2024.05.10. 18:30

Két napig, két helyszínen muzsikál az erdő Bács-Kiskunban

Idén is megrendezik a Muzsikál az erdő a Hírös Városban című szabadtéri rendezvényt. A hagyományokhoz híven két helyszínen: május 11-én Kecskemét-Hetényegyházán, a Nyíri erdőben, a Vackor Vár Erdei Iskola területén, 12-én, vasárnap pedig a Tőserdőben.

Horváth Péter

A szombati napon, a Nyíri erdőben 10 órakor kezdődnek a programok. 10 órától helyi termékek bemutatója és vására, illetve gyerekfoglalkozások (például játszóház, erdei akvarellfestés) várják a kilátogatókat.

Muzsikál az erdő, rendezvény, program
Forrás: Muzsikál az erdő / archív-felvétel

Helyet kap a rendezvényen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bács-Kiskun megyei szervezetének és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának ifjúsági és környezet-védelmi foglalkoztató standja is.

Kiállítás nyílik a Muzsikál az erdő a 2023-es Fotópályázat és Gyermekrajzpályázat nyertes képeiből. A tárlatot megnyitja: Matúz Viktória, a Muzsikál az Erdő Alapítvány titkára. Ezek mellett lesz erdei jóga, gyógynövénybemutató, erdőismereti élményséta népzenei meglepetésekkel a kisvadászházhoz.

14.30-kor kezdődnek a köszöntők az Összetartás domborműnél: Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója és Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke üdvözli majd a jelenlévőket. 16 órakor sétálnak vissza a résztvevők a hársfakörhöz, ahol zenével kedveskednek az egybegyűlteknek.

Vasárnap Lakitelek-Tőserdőn (Holt-Tisza part) folytatódik a program egy kerékpártúrával az IUSTITIA Egyesülettel. Indulás: Kecskemét, Fő tér, 0 kilométerkő. Regisztrálni Varga Tibornál lehet ([email protected], 06-30/9602112).

Itt is lesz helyi termékek bemutatója és vására, valamint 10 órától megnyitnak egy kiállítást a tőserdei Ökoturisztikai Központban Szentesi ecsetforgatók címmel. Gyerekprogramokkal is készülnek a szervezők, a Nagycsaládosok Egyesületa kézműveskedéssel várják az érkezőket. Erdei sétát is szerveznek kicsiknek és nagyoknak, Bártol István természetvédelmi őr vezetésével. Téma: Erdei életközösség, természetvédelmi értékeink. (Indulás az információs ponttól.) Lesz bábszínház, erdőismereti élményséta Szabó Lajos erdőmérnökkel, zenél majd a Boróka citerazenekar és a Folkquartett. 

Köszöntőket mond Madari Róbert Lakitelek polgármester és Szabó Lajos, a Muzsikál az erdő Alapítvány elnöke. Játszik a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara, művészeti vezető: Hollókői Huba.

A tájékoztató szerint a helyszínre utazásról mindenki maga gondoskodik. Étkezési lehetőség a szombati és a vasárnapi helyszínen: büfé, lacikonyha folyamatosan rendelkezésre áll.

A részletes programról a www.muzsikalazerdo.hu és a www.facebook.com/muzsikalazerdo/ oldalakon tájékozódhatnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában