Aranyemberek

Elementáris, letaglózó, önreflexív, humoros, mélyen, de nem töményen érzelmes: ez mind-mind jellemzi a Zákonyi S. Tamás rendezte A nemzet aranyai című mozifilmet, ami az 1997 és 2008 között szinte legyőzhetetlen, sorozatban három olimpiai aranyérmet nyerő magyar férfi vízilabda-válogatott történetét mutatja be. Talán most először történt meg velem, hogy egy alkotás megtekintése után nem is elsősorban a filmet ajánlom annak, akivel épp beszélek, hanem azokat az emberi jellemeket, amik kirajzolódnak a képkockák mentén. Olyan hivatás űzőjeként, ahol emberekkel dolgozok, feladatomnak is érzem, hogy minél többekhez eljusson egy-egy példaértékű életút. Akár olyan is, amit bár sokan ismertünk már, de most új színezettel gazdagodhat.

Hát még, ha egyszerre többről is lehet beszélni. A Kemény Dénes irányításával olimpiai bajnokká vált 21 sportember által képviselt alázat, intelligens humor, csapatkohézió talán a legékesebb példája ennek. Szándékosan nem a sportoló kifejezést használtam esetükben, ugyanis számomra ők nem csupán a vízben, labdával a kezükben voltak kiválóak, de emberként is kivételesek. Vélhetően épp ebben állt a szinte megismételhetetlen sikerük titka. A visszaemlékezéseiket, reflektálásaikat hallgatva szüntelen arra gondoltam, milyen elképesztően ritka, hogy ennyi tehetséges, alázatos ember a sporttörténelem egyazon időszakában, ráadásul egy csapatban koncentrálódjon. És micsoda áldás, hogy ez velünk, magyarokkal történt meg.

Megfogalmazódott bennem, hogy bármibe is kezdjünk, bármiben is érjünk el sikereket, és bármeddig is legyünk a csúcson (ez nem csak olimpikonként valósítható meg, bőven elég egy jól működő, lelket építő párkapcsolat egyik tagjaként is), félre kell tenni az ego-t és együtt, csapatként a csapatért kell dolgoznunk. Nem pozícionálhatjuk túl magunkat. Épp ezt az alázatot, egymás iránti tiszteletet mutatta meg nekünk a világ pólósait évekig rettegésben tartó magyar vízilabda-válogatott.

Ha egyetlen szóval írhatnám le, mit gondolok róluk, az ez lenne: aranyemberek. Ebben benne van minden, ami a sportoló acélossága mögötti finomságot érzékelteti, és mindaz, ami bár a szemünk előtt történt, valahol mégis egyedül csak az övék.