Maradt bennünk a gyerekből?

Néhány napja még az érettségizők kerültek az érdeklődés középpontjába, hiszen a ballagások után a nagy vizsgasorozat első feladatai hozták a frászt a hozzátartozókra. Persze megindult az ilyenkor szokásos össznépi játék, a Kárpát-medencét betakarta az aggódó szívekből az égbe szökő sóhajok felhője, mely szerint „jajdenehézvoltamatek”, még ismeretlen is volt az egyik feladatban. Meg paraméter! (Ami tudvalévőleg a rettegést mérő, kimondottan a matekérettségi időszakában alkalmazandó eszköz. Vagy valami hasonló.)

Fel nem fogható, hogy az oktatást érintő különböző és szakadatlan átalakítások, átszervezések, reformok és ellenreformok miért nem sodorták még el a matekérettségit. Jónéhány éve egy aggódó édesapa panaszkodott nekem, hogy gyermekét meg akarták buktatni matematikából. Nem is értette, hogy mi szükség van arra egy közgazdasági szakközépben. Eszmefuttatására és egyes szédítő ívű karrierekre gondolva ma már nem is tűnik annyira életszerűtlennek felvetése.

Persze az éretlenebb ifjaknál is hódít a suliundoritisz. Amit csak fokoz az időjárás és a napszakok állandó változása, így aztán a tanévvégi hajrára szétesik az ifjúság. Ezt orvosolandó ilyentájt megnő az osztálykirándulások, séták, múzeum- és rendezvénylátogatások száma. Ám fagyizás és egyéb elterelő hadműveletek közben a visszaszámolást gyakorolják a gyerekek.

Meg a szülők és a pedagógusok. Mert lélekben mindenki gyermek maradt. Vagy szeretne így tenni.