Lehet érték, ami a mienk

Kecskeméti lekvárkészítő díjazott baracklekvárját kóstoltam egy garabós rendezvényen. A tisztes családapa néhány éve egy ausztriai kiránduláson csodálkozott rá arra, hogy tőlünk nyugatabbra mekkora turisztikai csábereje van a sárgabarack szüretnek és lekvárfőzésnek. A spitzi sárgabarackvásárnak immár 50 éves hagyománya van, és egyben becsülete a házi gyümölcsíznek, pálinkának, kompótnak. Újabban sampont, szappant, számos egyebet is készítenek barack felhasználásával a leleményes osztrákok. Hagynak is pénzt rendesen a bel- és külföldi turisták a Wachauer Merillenkirtag háromnapos vásáron.

Történik mindez nem a kajszibarack hazájaként emlegetett Kecskeméten, hanem Alsó-Ausztriában. Legyen nálunk is ilyen! – jött haza a felismeréssel a kecskeméti család. Hirtelen felértékelődött a nagypapa barackosa. Az ötven fa termése korábban a zöldségpiacon kötött ki, idén főztek először „nagyüzemben” lekvárt belőle. Nem agyoncukrozott, zselésített ragacsot, hanem gyümölcshúsos, zamatos barackízt, a nagymama receptje alapján. Nyomban díjat is nyertek vele, a vásárlók szájhagyomány útján reklámozzák a családi vállalkozást.

A történettel összecseng, hogy ettől az évtől védjegyet kapnak a nemzeti parkok ízei, termékei. Kritérium, hogy ezen termékek védett természeti területen, helyi alapanyagokból, a helyi hagyományok figyelembe vételével készüljenek. A már védjegyes termékek között elsősorban tésztafélék, szalámi, hús, lekvárok, kompótok, gyümölcslevek szerepelnek. Bár drágábbak, mint a tömegáru, évről évre nő irántuk a kereslet. Még szerencse, hogy nem kell Ausztriáig utazni a hagyományos háztáji ízekért!