Egy rossz pillanat

Ilyenkor tesszük tovább a dolgunkat, mintha misem történt volna. Csak ritkán gondolunk bele: mi lett volna, ha másként alakul? Amikor valóban balszerencse ér, inkább tépelődünk a történteken. Miért pont úgy és akkor ütött be a mennykő, miért pont velünk vagy családtagunkkal történt meg?

Amikor kész a baj, csak kevesen tudnak urai maradni a helyzetnek. Főleg extrém esetben nehéz jól viselkedni, például egy frontális ütközésnél, egy utcai lövöldözésnél, egy munkahelyi súlyos balesetnél. Nem hatásvadászat, mindegyikre volt már példa, Kecskeméten is. A legtöbb laikus ilyenkor szétesik, a szakembertől – mentőstől, rendőrtől, orvostól – ugyanakkor elvárjuk, hogy minden esetben toppon legyenek, tegyék a dolgukat, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Előfordul, hogy nem érthető, mi miért történik. Ilyenkor legalább a hátráltató értetlenkedést célszerű mellőzni.

Engem is meglepett a tény, hogy ha valaki „csak” az egyik ujját vágja le, azt a legritkább esetben varrják vissza. Tudniillik sosem lesz olyan, mint annak előtte, mert amúgy sem használná a kéz. Prioritása csak a hüvelykujjnak van, amit viszont minden lehető módon igyekeznek megmenteni a kézsebészek. Akár úgy is, hogy egy másik, szintén traumásat varrnak vissza a bütyök helyére. Nem akarok ünneprontó lenni, de a fenyőállítás idején érdemes erre is gondolni, és fejszézés közben elkerülni a rossz pillanatokat.