Ki áll a vizek kormányánál?

Végtelen a fantázia, és könnyen kiszaladnak abszurdumok az ember száján, amikor tehetetlenül tekint vízben rothadó búzájára, kukoricájára. Fizetni a vízmentesítésért és szembesülni a víz pusztításával – értelmezhetetlen állapot. Márpedig az ég vize se nem marad, se nem megy, ha ura, a természet úgy akarja. Ezért a természetes vizek irányítása gazdaszemmel nézve soha nem hatékony.

Rejtély, hogyan élt túl kétszáz évet a sosem az érdekeltek belátásából, hanem közhatalmilag vezérelt, az önkéntesnek mondott társulati rendszer. Ebből az „idegenszívűségből” következett állandó forráshiányuk is: a társulati közgyűlések többnyire jóval kevesebb hozzájárulást szavaztak meg, mint ami szükséges lett volna a belvízvédelemre. Ráadásul 2007-ben megszűnt az állami hozzájárulás. Onnantól aztán végképp felkészületlenül, kiszolgáltatva néz elé kiszáradásnak vagy belvízárnak az agrárium.

Jövőre pedig  hozzájárulást sem kell fizetni, a társulati költségeket a központi költségvetés állja. Az állam jobb gazda – mondja megint a politika – mintha a vízgazdálkodás működése az átutaló személyén múlna, s nem azon, hogy mennyiből gazdálkodik. Tavaly 4,5 milliárd forint társulati hozzájárulás folyt be, abból kellett (volna) a csatornahálózatok üzemeltetését megoldani. A szakma ezerszer hangoztatta: a társulatoknak háromszor annyi pénzre lenne szükségük ahhoz, hogy észlelhető eredménnyel kormányozhassák a vizek folyását.