Búzamezők a génbankban

Láttam egy gazdát a nagykőrösi vásárban: hatezerért adta el választási malacát. És még örvendezett hozzá. Városi olvasóknak jelzem az arányokat: a malacos annyi százalékot vesztett a bizniszen, mint az, aki  mondjuk húszmilliós házát hétmillióért kénytelen elkótyavetyélni. Az ingatlan ügyletekkel nem vagyok naprakész, de a piacos állattenyésztésre van két szavam: csődbe ment.

A gabonakereskedők ajánlatai szerint veszteség elé néznek az árpatermesztők is, hisz alig van már állat, ami megeszi a takarmányukat. Igy függnek össze a bajok az agrárpiacon.

Nem állunk jobban a kenyérnekvaló értékesítésével sem. Az idei első, 25-30 ezer forint felvásárlói ajánlatokat is figyelembe véve kiszámíthatjuk:  három év alatt nagyjából 30-40 százalékkal esett a búza ára, s hozzá jön még 5 százalék infláció.  A búzával az a gond, hogy az össztermés  harmada felesleg. Exportálni viszont gazdaságtalan. A gabona hajóra való rakomány, nekünk pedig nincs tengerünk. Ezért tonnánként legalább 20 euró a fuvarköltség, mire vízre kerül exportunk valamely balkáni  kikötőben.

Mit lehet tenni? Mondják, kommersz termelés helyett  a 19. században Európa-szerte ismert jó minőségű fajtákat kellene szaporítani. Elég meseszerű ötlet génbankból startoltatni felemelkedési pályára az agráriumot, inkább a fuvarköltséget kellene megfogni. A búzával úgy jönnénk ki gazdaságosan, ha csak magunknak termesztenénk. A felszabaduló gabonaföldeken pedig nemzeti romantikázás nélkül is teljesülhetne Kertmagyarország álma: a búzánál piacképesebb növényekkel. Kapásból tudok tíz jó fajt, talán többet is.