A gumit is megeheti a pengeéles jégszilánk egy pillanat alatt

– ... ’iszen pedig télen kell esnie a hónak, akkor van ideje a hidegnek is! – mondta vacogós hangon egy bácsi, akit felsegítettem a csúszós járdáról. – Köszönöm, kedveském, jajj, vigyázzon, el ne essen, látom a kezén az gipsz vagy mi? Csak nem magácska is...? – és a válaszaim meg sem várta, szóval tartott.

Gondoltam, miért ne menjünk együtt, ha úgyis egyfelé visz az utunk, ketten talán nagyobb biztonságban lépdelhetünk. Említette, hogy olvasta az újságban a közutasok nyilatkozatát az alásózásról vagy miről, mert hogy az megakadályozza a csúszást. Meg hogy a felsózott-latyakos út kevésbe veszélyes! Na persze. Hát akkor menjen végig egy olyanon az, aki kitalálta. Akár akkor, mikor éppen latyakos, akár akkor, ha az összevissza taposott hókása már jéggé fagy.

Különösen kegyetlen ilyenkor gyalogolni, főleg ennyi idősen, de a fiataloknak se könnyű. A bicikliseknek is iszonyú nehéz a dolguk. Nem csak attól kell féniük, hogy bármikor kicsúszhat alóluk a kerék, de a gumijukat is megeheti a pengeélessé fagyott jégszilánk egy pillanat alatt. – Bár ilyen kutya hideg inkább ne májusban legyen, az onokám akkor lesz togyogós! – mondta búcsúzóul, és néztem, amint tétován lépked az úton.