Segítő jobb a választáshoz

Mert azt már értettem, hogy a választott szakmám jó esetben a hivatásom is lesz. A munkámat pedig nem csak kedvvel kell végeznem egy életen át, de meg is kell élnem belőle.

Csak éppen nem volt igazi nagy kedvem semmihez. Nem akartam fodrász, eladó, ügyvéd, patikus, postás, vagy telefonfülkevilágítás-szerelő sem lenni. Viszont beálltam volna vonatkerék-pumpálónak. Ezt pont azért találtam ki, mert új válasz volt a felnőttek kérdésére. Érthettek belőle, akik a továbbtanulásomról érdeklődtek.

A mai eszemmel persze már tudom, hogy akkor még lehetett volna belőlem akár tengerbiológus is. Csak elhatározás, rengeteg tanulás és kitartás kellett volna hozzá. De akkor képtelen voltam dönteni. Túl nagy volt a tét, vagy éppen egyáltalán nem volt? Nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy a mai gyerekek, fiatalok sincsenek könnyebb helyzetben, mint én akkor.

Nekem szerencsém volt. Mára már tudom, az is nagyon fontos az életre szóló döntések meghozatalakor. Közel másfél évtizede csinálom azt, amit szeretek. De a pályaválasztásomhoz sok minden kellett. A család támogatása is. A büszkeség, ami édesapám szemében fénylett fel, amikor édesanyám az első megjelent cikkemet olvasta fel.

A mai fiatalok egy kicsivel több segítséget kapnak, mint én annak idején. Hisz segítő jobbnak hol volt még akkor például a pályaválasztási vásár?