Az álruhába bújt herceg kemény küzdelme a trón elvesztéséért

Leporolták Huszka Jenő örökzöld darabját. Ám a portalanítás úgy sikerült, mint amikor én segítek a nagytakarításban. Van benne öröm is, meg üröm is. A legfőbb probléma, hogy a nagy igyekezet ellenére az anyag csak nem akar megcsillanni. Különösen, ha oly régi – erről pedig az ember nem tehet –, hogy már fényét vesztette.

Biztos vagyok benne, hogy a Bóvli Sztríten tett séta után látok még csuda klassz dolgokat a Katonában.

És itt éppen erről van szó. Adott egy egyszerű vonalvezetésű, rendkívüli csavaroktól mentes, könnyed darab, a Bob herceg. (Az álruhás királyfi története, aki megküzd azért, hogy a palotát egy varga omladozó házára cserélje egy lány szerelméért.)

Meg adott a közönség. Melynek egy része ki van éhezve az effajta színházra, ám a többieket ez nem elégíti ki. Nagy feladat vár a rendezőre és színészeire. Hogy a pormentes felületre valami pluszszínt csempésszenek úgy, hogy az eredményt mindenki élvezze.

Ács János rendező és a kecskeméti társulat komolyan vette ezt, és megpróbálták a Mission Impossible-t, a lehetetlen küldetést. Csak, sajnos, nem lett tökéletes. Az idősebb korosztályt megtalálták vele. Ők egyértelműen jól érezték magukat, ez kiderült a hahotákból, és a vastapsból.

Ám én, egy ifjabb generáció tagja nem dudorásztam végig a hazafelé vezető utat. Tudom, hogy a látszólag könnyed daljáték mögött kemény munka rejlik. Tudom, nehéz egy színésznek prózai és dalos szerepekben is brillíroznia, de abban is biztos vagyok, hogy sokaknak tetszeni fog a darab. Így hát azt mondom: fátylat rá! (Vagy palástot?)