JEGYZET

2019.07.12. 06:30

Félidőben

Takács Zoltán

És akkor Vincze Ottó becsavarta… Mindenki üvöltött a kollégiumi szobában, az áram pedig hirtelen elment. Kirohantunk a közeli kocsmába, ott már mindenki egymás nyakában volt. Éppen Vincze gólját nézték. Egy darabig azt hittük, ismétlik a Grasshoppers elleni második dugót, aztán leesett, hogy ez már harmadik, csak a csatárunk éppen lekopírozta az előzőt. Az eset 1995-ben történt, a Bajnokok Ligája csoportkör első mérkőzésén, amikor idegenben egy hármast rúgott az akkori Fradi a svájci bajnoknak. Aki látta, sosem felejti el. S azóta is várjuk, hogy talán egyszer az életben újra átélhetünk valami hasonlót az ország legnépszerűbb csapatával.

A körülmények persze változtak, ma már az is nagy kihívás, ha egy európai középmezőnybe tartozó csapat ellen kell felvenni a harcot. Ilyen a brazilokkal feltuningolt bolgár Ludogorec is, amelyet a Ferencváros küzdelmes meccsen vert 2–1-re szerda este. Igen tisztes eredmény, bár életveszélyes, főként az idegenben lőtt gól miatt. S ahogy a szurkolóktól megszoktuk, szélsőséges módon értékelik a párharc első félidejét. Van, aki szerint máris a továbbjutás küszöbén vagyunk, míg mások úgy vélik, biztosan nem elég az előny a jövő heti visszavágóra.

Azt nem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt évek kupakudarcainak egyik fő oka az volt, hogy a nyári szerzemények még nem tudtak beépülni a csapatba. A Videoton és a Debrecen példája is azt bizonyította, hogy akkor van esélye egy magyar csapatnak, ha az előző idényekben összeszokott gárda áll bele a nyári előselejtezőkbe. Mégis felemás a helyzet ilyen szempontból a Ferencvárosnál, hiába volt a téli bevásárlás és az időben meglépett Doll–Rebrov edzőcsere. Két meghatározó játékos, Petrjak és Gorriaran távozott (Böde már tavaly kiszorult), így megintcsak friss arcokat kellett látnunk. Volt is néhány, az összeszokatlanságból adódó eladott labda, az egyik újonc, Ihnatenkó egyik ilyen rosszul felrúgott labdájából büntetett is az ellenfél.

Ennek ellenére sokat ütközött az ukrán, ahogy a szlovák Skavrkán is látszott, van benne lehetőség. A meccs két hőse azonban a végre formába lendült Nguen és az abszolút újonc Zubkov volt. Ők lehetnek a tábor kedvencei, ha mindig így játszanak.

Tehát kényszerűségből megint egy új Fradi játszik, amelyre az igazi vizsgafeladat Razgradban vár jövő szerdán.

Az biztos, hogy Nguen kedvenc mozdulatsora a bal szélen visszahúzni és a hosszúba csavarni a labdát. Éppen, mint anno Vinczének…

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!