Sport Bács-Kiskun

2015.09.20. 20:06

Baja lovasa, Németh János nyerte a Nemzeti Vágtát

Németh János, Baja lovasa nyerte My Boy Mennydörgés nevű lován a 8. Nemzet Vágta döntőjét tegnap a fővárosi Hősök terén.

PN

Németh János a döntőben Csetény, Döge, Tata és Zirc versenyzőjét utasította maga mögé. A 2015 leggyorsabb lovasa címet kiérdemlő versenyző a Nemzeti Vágta vándordíja mellett egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. A bajai versenyzőnek az idei a második vágta-győzelme, 2013-ban My Boy Mennydörgéssel már kivívta a legjobbnak járó elismerést. A paripa hátára a díjátadón győzelmi takarót terítettek. A döntőben második Vörös József, Csetény versenyzője egymillió forintot, a harmadik helyezett Kaló Fanni, Döge képviselője ötszázezer forintot vihetett haza. A negyedik és ötödik helyezettek, Tata, valamint Zirc lovasai, Mátyás Edina Daniella és Hajdú László 300-300 ezer forintot kaptak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!