lebukás

2018.11.28. 13:54

Embercsempész-bandát lepleztek le Temesváron

Ázsiai és afrikai bevándorlók Nyugat-Európába juttatására szakosodott embercsempész-bandát leplezett le a román határrendészet szerda hajnalban Temesváron.

A rajtaütést a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) irányításával, a bukaresti csendőrség kommandósainak részvételével bonyolították le, 15 Temes megyei helyszínen végeztek házkutatást, és 24 gyanúsítottat kísértek be kihallgatásra.

A gyanú szerint a román, egyiptomi, szíriai és török állampolgárokból álló bűnszövetkezet a török-bolgár-szerbiai útvonalon szervezte meg afrikai és ázsiai bevándorlók Romániába csempészését, akiket aztán a nyugati országhatárhoz irányítottak, hogy – többnyire járműveken elbujtatva – illegálisan a schengeni övezetbe juttassák őket.

A nyomozati adatok szerint a bűnszövetkezet a tavalyi és idei év során legalább háromszáz bevándorló illegális határátlépésében segédkezett. A gyanúsítottak ellen embercsempészés és bűnszövetkezet létrehozása gyanújával indult büntető eljárás.

A román büntetőjog szerint a határsértőknek nyújtott segítség bűncselekmény, amelyet 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtanak. Amennyiben a határsértő segítése anyagi előnyszerzés érdekében történik, az embercsempész 3-tól 10 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában